Vágólapra másolva!
Szonett-párbajban csapnak össze kortárs magyar költők a csütörtökön a József Attila Emlékhelyen, a Gát utca 3. alatt. 
Vágólapra másolva!

Az országos rendezvénysorozat, a Múzeumok Őszi Fesztiválja egészen november 12-ig tartogat érdekes programokat a látogatók számára. Az idei fesztivál jelmondata Szabó Magda születésének századik évfordulója apropóján: „Az ajtó nyitva áll”.

Az fesztivál mottója is igazolja, hogy az irodalom is fontos szerepet tölt be az idei rendezvénysorozatban. Ennek megfelelően egy különleges versennyel, a Szonett-párbajjal is készülnek a szervezők. A verseny lényege, hogy

kortárs magyar költők csapnak össze

nyelvi kreativitásukkal a Gát utca 3. szám alatti József Attila Emlékhelyen. A moderátor Turczi István József Attila-díjas író és költő lesz, a zsűriben pedig ott lesznek Erdős Virág író, Vörös István író és költő, valamint Zalán Tibor költő és író is. A moderátorhoz hasonlóan valamennyien József Attila-díjasok.

Kirándulás, rejtély és mágia

Az irodalmi összejöveteleken kívül közös kirándulások is lesznek a Múzeumok Őszi Fesztiválján. A Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! című eseményen több történelmi emléket, örökségi helyszínt, építészeti gyöngyszemet, irodalmi alakok emlékhelyét látogathatják meg biciklivel a résztvevők. A Gödöllői Királyi Kastély egy nem mindennapi éjszakai kódfejtéssel várja az érdeklődőket október 27-én.

A Gödöllői Királyi Kastély Forrás: Gödöllői Királyi Kastély

A Salgótarjánban található Dornyay Béla Múzeum olyan raktárjaiba lehet eljutni október 27-28-án, amiket elzárnak a közönség elől az év többi napján.

A Titkos utakon című interaktív programon az Aquincumban a római kori mágiába, átoktáblákba, ártó szertartásokba és bajelhárító amulettek világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők november 4-én. A budapesti Vajdahunyad vár titkos gyűjteményeit is megismerhetik az érdeklődők november 11-én. A várban több gyűjtemény is látható lesz: az egyik csont- és szarvkülönlegességeket mutat be. A második a túlélés eszközeire fókuszál a harmadik az orvvadász és vadászati gyűjteményeket tár a közönség szeme elé. A negyedik pedig Gulliver utazásai címen fut, ahol egy

modell- és makettgyűjteményt lehet majd megnézni.

A Mezőgazdasági Múzeumban és Könyvtárban a kétszáz éve született Arany Jánosra emlékezve egy a Toldi-hoz kapcsolódó múzeumi felfedezőutat járhatnak be a látogatók.