A ma 70 éves Charlie: Így volt megírva, hogy nekem ilyen nehéz lesz

2017.10.28. 20:53

Miután a zenekar feloszlott, jött két és fél év Afrikában, ahogyan ő fogalmazott "voltak a támogatott zenekarok, az Olympiától azonban féltek. Úgyhogy engem inkább kiküldtek Afrikába, hogy dögöljek meg". Ennek pedig pont az ellenkezője történt: Charlie a külföldi évek alatt kapott csak igazán erőre. Összesen 13 évet szórakoztattunk külföldön a zenész kollégáimmal. Azt nem lehetett véletlenül, csak úgy alibiből megcsinálni. Ugyanis elképesztő helyeken játszottunk, ahol nem akármilyen mércének kellett megfelelni. Olyan műsort kellett összeállítani, amitől bárki összecsinálhatja magát. Olyan zenei csodákat műveltünk, amit sok itthoni Kossuth-díjas képtelen lenne megtenni" - magyarázza Charlie, majd kortyol egyet a limonádéjából. Hogy mi kellett ahhoz, hogy a világ legjobb klubjaiba eljuthassanak, olyan helyekre, ahol előző este Ray Charles lépett fel? "Egyszerű, egy olyan zenekar, amelyik elé leteszel egy kottát, és azonnal tökéletesen el tudja játszani, és bárkit le tud kísérni. Legyen az világsztár, vagy akárki. Nagyon felkészült csapattal játszottam külföldön, nagyon jó rálátásuk volt a zenei világra, és eszméletlenül érezték, hogy mit zenéljünk. Ezer dalt előadtunk a 10-15 év alatt. Ilyen stóc kottám van otthon" - mutat az asztal lapja fölé fél méterrel, és nevet, majd hozzáteszi, hogy naponta 4 órákat játszottak.

Forrás: Koncz Márton

"Zenész és zenész között nagy különbségek vannak. Szerencsés voltam a kezdettől fogva, hogy zseniális ufóemberekkel jöttem össze. Tanult zenészekkel, akikben vér van. Ez a mai napig is így van. Mégsem ezen múlik az, hogy összejöjjenek a dolgok, hogy szeressen a közönség. Ahhoz szerencsés csillagállás kell, vagy Isten keze. Igazából soha nem játszottam a közönségnek. Mindig inkább a szakmának" - mondja, majd hozzáteszi azt is, hogy mindehhez kellett Horváth Attila is, az állandó szövegírója is, aki szinte félszavakból érti Charlie minden gondolatát és érzését. "Szerintem a legjobb szövegíró az országban. Egyszerűen csak az új Petőfi Sándornak szoktam nevezni."

Aztán véget értek az afrikai évek is. Pontosabban véget értek volna. "Már haza kellett volna jönnünk, de az egyik helyen egy olasz headwaiter nagyon megszeretett minket. Faxolt egy levelet Bejrútba, hogy itt van egy zseniális zenekar, mindenképpen meg kell hallgatni őket, nekünk pedig mondta, hogy van egy remek munkalehetőség. Rábólintottunk. Bejrútban kijöttek elénk a repülőtérre, ránk néztek, és rögtön tudták, hogy mi leszünk azok a zenészek. Toltuk a kis cájgot - a mai napig itt van előttem. Aztán meg? Irány Dubaj, Bahrein, Abu-Dzabi, Irak. Volt azért közöttük zűrös történet is. Például amikor a csávó nem akarta odaadni nekünk az útlevelet. Azt mondta, hogy inkább hozzuk ki a családot, mert annyira szeretnek minket. Maradhatunk egy életre. Mondom, remek, de mi inkább menekülni szerettünk volna.

Forrás: Koncz Márton

Afrikából (és a Közel-Keletről) hazatérve csöppent a sikeres, de már feloszlófélben lévő Generálba. Három lemezt vett fel velük. "Varsóban csináltunk egy angol nyelvű albumot, ami 3 millió példányban ment el" - Lengyelországban, NDK-ban, sőt még Nyugat-Berlinben is zenéltek. "Érdekes idők voltak azok. Nem volt ennyire frekventált a média, mint manapság. Volt az Ifjúsági Magazin, a Füles, meg a rádió, aztán ennyi volt az egész. A jó zene és a jó zenekarok híre mégis mindig eltalált az emberekhez. Ráadásul én megnehezítettem az emberek dolgát, mert sosem a közönségnek zenéltem. Mindig olyan dolgokat csináltam, amit én szerettem. Ezek nagyon igényes történetek voltak." Hiába volt azonban igényes a Generál, Erdős Péter nem nagyon szívlelte a csapatot, így hamarosan meg is szűnt az együttes.

Ekkor jött néhány újabb év az Olympia zenekarral, de már külföldön: Svájcban és a skandináv országokban, pár év után pedig a Pannónia Express-szel zenélte körbe a bolygót : Spanyolország, Japán, Egyesült Államok és így tovább. Ráadásul úgy kellett ezt megélnem, hogy a kisfiam mindössze kétéves volt. Itthon hagytam a családot. Rengeteg éjszaka volt, amikor sírtam, mert hiányzott a család. Nehéz volt, viszont világot látni és zenélni nagyon imádtam. Itthon is számítottunk valakinek, szerettek, de kint nagyon szerettek. Egy megbecsült ember voltam. Szuper helyeken léptünk fel. 600-700 ember nyüzsgött a kaszinókban, ahol több tucat bárpult volt. Szerettem ezt.

 A következő oldalon már arról olvashat, hogy mi történt Charlie-val a hazatérése után. Lapozzon!