Rekordáron, 188 millió forintért kelt el Prince egyik gitárja

Prince amerikai zenész, énekes ad koncertet a nagyszínpadon a Sziget fesztivál nulladik napján
Prince amerikai zenész, énekes, aki 2016 áprilisában kábítószer túladagolás következtében hunyt el.
Vágólapra másolva!
Rekordáron, 700 ezer dollárért (188 millió forint) kelt el Prince egyik gitárja - jelentette be a Julien's aukciósház.
Vágólapra másolva!

A rocklegendák tárgyainak szombati árverését szervező cég szerint soha ennyit nem fizettek még relikviáért, mint a tavaly elhunyt sztár gitárjáért.

Prince amerikai zenész, énekes, aki 2016 áprilisában kábítószer túladagolás következtében hunyt el. Forrás: MTI/Mohai Balázs

A kék színű hangszer leütési ára messze meghaladta a 60-80 ezer dolláros előzetes becslést.


Michael Jackson egy fekete-fehér strasszkesztyűje 102 ezer dollárt ért egy vevőnek, egy piros bőrdzsekije pedig 118 ezerért kelt el. Az MTV Moonman-díjával járó szobrocska, melyet Kurt Cobain nyert el, 62,5 ezer dollárért cserélt gazdát, Jimmy Hendrix egy ingéért 106 ezer dollárt, David Bowie Starman című száma kéziratáért 81 ezer dollárt adtak.