Budapesten koncertezik a híres harlemi gospelkórus

Vágólapra másolva!
A Harlem Gospel Choirt még 1986-ban alapították, Martin Luther King születési évfordulójára rendezett ünnepségre, a híres New York-i Cotton Clubban. Az együttes már többször koncertezett Magyarországon, idén december 11-én lépnek fel, és egyértelműen karácsonyi hangulatot teremtenek. 
Vágólapra másolva!

2016 után ismét Magyarországra látogat a jazz és gospel New York-i kórusa, a Harlem Gospel Choir. Idén decemberben adnak több koncertet is Budapesten. Idén Beyoncé dalaival érkeznek, azokat adják elő gospeles stílusban, és nyilván kicsit a karácsonyhoz igazítva a hangulatot. A kórus december 11-én lép fel a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a ghymeses Szarka Tamás is besegít nekik a színpadon. Állítólag ő énekli majd az utolsó két dalt. A Harlem Gospel Choirt Allen Bailey

alapította 1986-ban, egy, Martin Luther King születésének évfordulójára rendezett ünnepségen,

a híres New York-i Cotton Clubban. A kórustagok a harlemi gyülekezetek legkiválóbb énekesei és zenészei közül kerültek a társulatba.

A Harlem Gospel Chior plakátja Forrás: Danubius Music

A kórus egyik különlegessége, hogy az összesen 65 tagból áll, és három generációt foglal magában. A legfiatalabb 17, a legidősebb 65 éves. A turnéfelállás azonban csak kilenc énekesből áll.

A zenekar fellépett már a Vatikánban,

II. János Pál illetve XVI. Benedek pápák tiszteletére rendezett koncerteken. Nem meglepő, hogy kulturális missziójuk politikai üzenetet is hordoz: lényege egymás empatikus megértése és elfogadása a hittel, reménnyel, békével, és szeretettel.