Meghalt Bohus Zoltán szobrász, a nemzet művésze

Bohus Zoltán
Budapest, 2014. május 12. Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Bohus Zoltán Munkácsy-díjas üvegtervező, szobrászművész budapesti otthonában 2014. május 12-én. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Életének 76. évében meghalt Bohus Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 
Vágólapra másolva!

November 22-én, csütörtökön meghalt Bohus Zoltán, Kossuth-díjas szobrász, a nemzet művésze. Halálának hírét a Magyar Művészeti Akadémia közölte az MTI-vel. Bohus Zoltán több évtizeden keresztül tanított az Iparművészeti Egyetem. Alkotásai megtalálhatók

mind a magyarországi, mind a nyugat-európai és az amerikai múzeumokban,

magángyűjteményekben. Rendszeresen részt vett különböző európai és amerikai szimpozionok munkájában, művészetét számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták.

Bohus Zoltán Munkácsy-díjas üvegtervező, szobrászművész 2014-ben kapott Kossuth-díjat Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Bohus Zoltán 1941. december 21-én született Endrődön, a család 1948-ban Békéscsabára költözött, ahol 1956 és 1960 között a Rózsa Ferenc Gimnáziumban tanult és érettségizett. 1961 és 1966 között végezte el a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskola díszítő-festő szakát Z. Gács György tanítványaként, majd önálló művészként dolgozott. Budapesten rendezte be műtermét a Százados úti művésztelepen. Művészi munkásságát

végigkísérte a művészpedagógusi tevékenység,

amely során üvegművész-nemzedékeket indított útjára: 1966 és 2010 között a Magyar Iparművészeti Főiskola, majd az egyetem, később a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanáraként is dolgozott, ahol 1993 és 1996 között a szilikát tanszék tanszékvezetője, 1996 és 2010 között az üveg szak vezetője volt. 1970-ben házasságot kötött Lugossy Mária (1950-2012) ötvös-, szobrász-, üveg- és éremművésszel, pályafutásuk és

életművük egyedülálló értéket képvisel a magyar kortárs művészetben.

Bohus Zoltán kezdetben zománc- és ötvösművészettel, szobrászati feladatok megoldásával foglalkozott, részt vett ezen művészeti ágazatok hazai és külföldi kiállításain, szobrászati alkotótelepeken dolgozott, néhány állami megbízásra készült munkát valósított meg - olvasható az MMA közleményében.

Bohus Zoltán Térképzetek című kiállításán 2014-ben Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Az 1970-es évek közepén fordul érdeklődése az üveg felé, de akkor még számos fémszobrászati alkotás is született műhelyében: elsősorban a csillogó, fényes krómacél-lemezt munkálta meg. Üvegművészeti munkássága révén a nemzetközi áramlatokkal párhuzamosan a magyar üvegművészet új ágazata bontakozott ki. Bohus Zoltán hazai és külföldi bemutatkozásainak szakmai rangját

számos elismerés, díj fémjelzi,

műveit a világ legrangosabb iparművészeti, illetve üvegművészeti gyűjteményei vásárolták meg. Köztéri alkotásai közül az egyik legismertebb a még most is látható Nagymező utcai egykori nemzetközi vasúti jegyiroda krómacél domborműve, melyet 1974-ben alkotott, valamint a Csiky Tiborral közösen 1976-ban készített, szintén krómacél dombormű, mely az egykori Belvárosi Távbeszélőközpont homlokzatát díszítette 2016 decemberéig.

Bohus Zoltánt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Művészetét számos kritika, elemzés, tanulmány dokumentálta: a mintegy ötven év alatt megjelent közlemények bőséges sorozata mellett számos katalógus tárgyalja és ismerteti munkásságát, míg átfogó jelleggel a 2009-ben megjelent, a Geopen Kiadó gondozásában kiadott, Nagy T. Katalin tanulmányával kísért reprezentatív album foglalja össze művészetét.

Bohus Zoltán 1984-ben Munkácsy Mihály-díjat, 1991-ben a pécsi kisplasztikai biennále nagydíját kapta, majd 1997-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett. 2012-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. 2014-ben kapta meg a Kossuth-díjat, ugyanabban az évben a nemzet művészévé választották.