Ütős koncertre készül a '70-es évek sztárzenekara

Piramis együttes
A Piramis együttes tagjai (balról jobbra: Som Lajos, Gallai Péter, Révész Sándor, Köves Miklós, Závodi János). Budapest
Vágólapra másolva!
Nagy koncertet ad a Piramis jövő tavasszal. A budapesti nagy buli az országos turnéjuk első állomása lesz. Régóta készülnek a fellépésre, ahol egykori zenésztársukról, Som Lajosról is megemlékeznek majd. 
Vágólapra másolva!

Több év után, 2018 márciusában ismét nagy koncertet ad a Piramis, a 70-es évek végének meghatározó magyar rockzenekara. Az együttes azóta más felállásban játszik, hiszen az egykori sztárénekes, Révész Sándor szóló projektje mellett a Piramis években zenél. Révészen és az októberben meghalt Som Lajoson kívül mindenki játszik az eredeti felállásból. Azaz ott van Závodi János, Gallai Péter és Köves Miklós is.

A tavaszi koncerten természetesen

megemlékeznek az egykori zenekarvezetőről, Som Lajosról.

A repertoárban több olyan dal is lesz, amit ő írt. Többek között A Dal, a Ha volna két életem, és a Másnap olyan hatalmas lett a világ című számok.

A Piramis klasszikus felállása, mikor 2006-ban összálltak az arénás bulira: Som Lajos, Gallai Péter, Révész Sándor, Köves Miklós és Závodi János Forrás: Wikimedia Commons

A zenekar már régóta készül erre a koncertre, egy országos turnésorozat első állomása lesz március 3-án a Budapesti MoM Sportcsarnokban. A zenekar egyébként ősszel is folyamatosan úton volt, Erdélyben is felléptek több helyszínen, és magyarországi vidéki városokban is jártak. Idén utoljára Szolnokon lépnek fel december 30-án.