Tömeghisztéria Franciaországban: tízezrek siratják a francia Elvist

Párizs, 2017. december 9. A Johnny Hallyday néhai francia énekes, filmszínész koporsóját szállító jármű érkezik a párizsi Madeleine-templomban tartott búcsúztatásra 2017. december 9-én. A francia szórakoztatóipar egyik legnagyobbjaként számon tartott Hallyday, eredeti nevén Jean-Philippe Smet december 6-án, 74 éves korában elhunyt. (MTI/EPA pool/Ludovic Marin)
Vágólapra másolva!
Több tízezer rajongó búcsúztatta szombaton énekelve, sírva és megtapsolva a „francia Elvisként” is ismert Johnny Hallyday francia rocksztárt a párizsi Champs-Elysées-n.
Vágólapra másolva!

A gyászmenet, elöl a fehér koporsóval, hétszáz, fekete karszalagot viselő motoros kíséretében hajtott a Diadalívtől a Concorde tér melletti Madeleine templomba, ahol a gyászmise kezdetén többek között Emmanuel Macron államfő is beszédet mondott.

Párizs, 2017. december 9. Gyászoló tömeg sorakozik Johnny Hallyday néhai francia énekes, filmszínész búcsúztatásán a párizsi Madeleine-templom előtt 2017. december 9-én. A francia szórakoztatóipar egyik legnagyobbjaként számon tartott Hallyday, eredeti nevén Jean-Philippe Smet december 6-án, 74 éves korában elhunyt. Forrás: MTI/EPA/POOL/Yoan Valat

A halottas kocsi mögött vonult a sztár felesége, Laeticia, két örökbefogadott kislányukkal, Jade-dal és Joy-jal.

Johnny Hallyday első felesége, Sylvie Vartan énekesnő és fia David Hallyday énekes, valamint második felesége Nathalie Baye színésznő és lánya, Laura Smet színésznő a templomban várták a menetet.

A Johnny Hallyday néhai francia énekes, filmszínész koporsóját szállító jármű érkezik a párizsi Madeleine-templomban tartott búcsúztatásra 2017. december 9-én.
( A cikkre kattintva galériát talál.) Forrás: MTI/EPA/Pool/AFP/Ludovic Marin

A búcsúztatatáson számos francia zenész, színész és filmes megjelent. Köztük

Jean Reno, Claude Lelouch, Marion Cotillard, Vincent Lindon, Carole Bouquet, Eddy Mitchell, Jean-Louis Aubert, Louis Bertignac, Mimie Mathy, Orlando, Michael Youn, Nagui, Salvatore Adamo, Mathilde Seigner

A vezető politikusok közül részt vett a szertartáson Edouard Philippe miniszterelnök és Francoise Nyssen kulturális miniszter. Melettük foglalt helyet Nicolas Sarkozy volt államfő, felesége Carla Bruni énekesnő kíséretében; ugyancsak ott volt Francois Hollande volt elnök és élettársa, Julie Gayet színésznő, filmproducer.

A Madeleine templom lépcsőjén felállított színpadon Johnny Hallyday zenekara játszotta a sztár legismertebb számainak zenei kíséreteit, miközben az énekes helyett a tömeg énekelte a slágereket.

A hatalmas neoklasszikus épület falát és a Concorde téren álló óriáskereket is a sztár fotója borította.

A 74 éves korában szerdán tüdőrákban meghalt Johnny Hallyday - eredeti nevén Jean-Philippe Smet - az egyik legnagyobb sztár volt Franciaországban. Népszerűsége hazájában hat évtizedig töretlen volt, csaknem minden évben jelent meg lemeze, stúdióalbuma vagy koncertválogatása.

Ezek közül 18 platinalemez lett, 182 turnét énekelt végig, még 2005-ben is vezette a legjobban kereső francia énekesek listáját. Több mint ezer dalt és világszerte több mint 100 millió eladott lemezt hagy maga után.


A gyászmise előtt a templom előtt elsőként Emmanuel Macron államfő emlékezett meg Johnny Hallyday-ről, aki szavai szerint

A köztársasági elnök azt kérte a tömegtől, hogy tapssal mondjanak köszöntet Johnny Hallyday-nek,
Miután a templomba csak 1100 vendég fér be, a megemlékezést az utcára szorult rajongók óriáskivetítőkön követhették, de a szertartást valamennyi francia országos televízió és rádió is élőben közvetítette.

A legmagasabb fokú terrorkészültség miatt a tömegeket vonzó búcsúztatás különleges biztonsági és logisztikai feladatot jelentett a francia hatóságoknak. A menetet mintegy 1500 rendőr és csendőr biztosította.


Az énekest hétfő délelőtt temetik el szűk családi körben Saint-Barthélémy szigetén, ahova vasárnap szállítják el a földi maradványait. Johnny Hallyday és felesége, Laeticia 2008-ban vásárolt egy házat a francia Antillákhoz tartozó szigeten, ahol az elmúlt években idejük egy jelentős részét töltötték.

A franciák által egyszerűen csak Johnnynak nevezett rockénekes legismertebb dalait szinte minden francia ismeri, az is, aki nem volt a rajongója, számait rendszeresen játsszák a tévék és a rádiók, ő pedig az egyik leggyakrabban koncertező francia énekes volt. Még a nyári hónapokban is fellépett két legjobb barátjával, Jacques Dutronc és Eddy Mitchell énekesekkel, s az utolsó pillanatig egy új albumon dolgozott.

Noha zenei pályája során az angol-amerikai mintát tekintette irányadónak, Angliában és az Egyesült Államokban nem tudott átütő sikert elérni. Rajongótábora elsősorban hazájában, a franciául is beszélő európai országokban, a francia ajkú észak-afrikai területeken, valamint Latin-Amerikában jelentős.