Robbie Williams újra zenélne a Take Thattel

Robbie Williams koncert, Groupama Aréna, Budapest, 2017
Vágólapra másolva!
Robbie Williams már kétszer kiszállt a Take Thatből, de most újra belépne. Nem tartja kizártnak, hogy 2011 után ismét együtt énekeljenek az eredeti felállásban, de csak akkor, ha Jason Orange is visszatér vele. 
Vágólapra másolva!

Az NME szerint visszatérhet a Take That fiúbanda eredeti formációjával, vagyis Robbie Williamsszel az élen. Williams földobta a labdát,

a társak leütik-e,

azaz benne vannak-e egy összeállásban. A fiúegyüttest 1990-ben alapították, de Robbie Williams viszonylat hamar, 5 év múlva kilépett a bandából, hogy szólókarrierjét építse.

Robbie Williams nemrég járt Budapesten is. Fotó: Polyák Attila - Origo

1996-ban fel is oszlott a zenekar, majd 2005-ben újra összeálltak, de Williams nélkül, aki aztán 2010-ben egy évre beállt a srácokhoz. A 2010-es Progress című lemezt az eredeti felállásban, öten vették fel.

Elképzelhető, hogy a Take That énekesei hamarosan újra öten lesznek a színpadon. Forrás: AFP/Tiziana Fabi

2011-ben Williams ismét kilépett, de a búcsú teljesen békés volt. Az együttes egyik, ott maradt tagja azt mondta, hogy bármikor visszavárják Aztán 2014-ben kiszállt Jason Orange is, így már csak hárman maradtak: Gary Barlow, Howard Donald, és Mark Owen. Most Robbie Williams ismét fontolóra vette, hogy

összehozza az eredeti felállást,

de csak akkor, ha Orange is visszajön, tehát újra öten lesznek. Bár hozzátette azt is, hogy talán akkor is, ha csak négyen vannak, tehát Orange nélkül.