Átadták a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny díjait

Vágólapra másolva!
Solti György és Ferencsik János karmesterpálcája is megtalálta méltó tulajdonosát a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny december 15-i döntőjét követően a december 16-i díjátadón és gálakoncerten. A zsűri az első díjat a szardíniai születésű Leonardo Sini karmesternek ítélte, a második helyezett az osztrák- szerb Azis Sadikovic, a harmadik pedig az izraeli amerikai Nimrod David Pfeffer lett. A közönségdíjat a magyar Dobszay Péter vehette át.
Vágólapra másolva!

Pécs újra rákerült a nemzetközi klasszikus zenei térképre, hiszen a középdöntők után a döntőnek és a gálakoncertnek is Európa egyik legjobb akusztikájú koncertterme, a Kodály Központ adott otthont. Az ünnepélyes díjátadón Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára Kodály Zoltánt idézte:

továbbá kiemelte a verseny értékközvetítő misszióját.

Szamosi Szabolcs produkciós vezető, a szervező Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója köszöntőjében a verseny névadójáról, Solti Györgyről beszélt: „A nagy karmester neve életem során mindig mást és mást jelentett számomra. Mást jelentett a grazi főiskolán, amikor jellegzetes karmozdulatait tanulmányoztam. Mást Lady Valéry Soltival való első találkozásomkor. És mást most, hogy az ő nevét viselő nemzetközi karmesterverseny díjkiosztóján állok a színpadon."

Az első helyezett Leonardo Sini Forrás: Horvath Gabor

A díjátadón a verseny védnöke, Lady Valerie Solti, Solti György özvegye videóüzenetében kiemelte: „Solti György nagy álma teljesült most, aki mindig szerette volna segíteni a fiatal, pályakezdő zenészeket, elsősorban a karmestereket. Hiszen ő maga is kezdettől fogva erre a pályára készült, és szerencsésnek mondhatta magát, mert a kezdeti nehézségek ellenére végül nagyszerű pályát futhatott be."

A sokszoros Grammy-díjas karmester, zongoraművész és zeneigazgató dedikált karmesterpálcáját külön ezen alkalomból ajánlotta fel özvegye a győztesnek, amelyet Leonard Sini vett át, a második helyezett az osztrák- szerb Azis Sadikovic, a harmadik pedig az izraeli amerikai Nimrod David Pfeffer lett. A szintén világklasszis, karizmatikus Ferencsik János dirigensi pálcája a magyar Cser Ádámé lett.

A harmadik helyezett Nimrod David Pfeffer Forrás: Horvath Gabor

A három első helyezett az erkölcsi elismerés mellett komoly pénzjutalomban is részesült, továbbá számos hazai és nemzetközi fellépési lehetőségek egyengetik útjukat a világhírnév felé. A karmesterverseny vezető koordinátora, a Filharmónia Magyarország régióvezetője, Kreutz Péter kiemelte, hogy a kárpát-medencei kulturális élet vezető szereplői díjfelajánlásokkal fejezték ki, milyen fontosnak tartják ezt a nemzetközi megmérettetést: „Több mint ötven intézmény és alapítvány, köztük a MÜPA, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Miskolci Operafesztivál, a Pannon Filharmonikusok – Pécs, a Győri Filharmonikus Zenekar, de a Nagyváradi-, a Székelyföldi-, és a Marosvásárhelyi Filharmonikus Zenekar is támogatásáról biztosította a helyezetteket."

A versenyt élénk érdeklődés kísérte világszerte. Az online felületeken több mint kétmillió embert ért el az eseménysorozat. Az elő- és a középdöntők, valamint a döntőhöz hasonlóan az M5 műsorára tűzi a december 16-i gálakoncertet is, melyet december 30-án, szombaton este 20.50-től sugároz a kulturális csatorna.