Árva gyerekeknek gyűjt a Republic

A Republic zenekar tagjai
Vágólapra másolva!
A Republic karácsonyi koncertjéről senki nem tér haza üres kézzel, és cserébe adományokat is várnak a közönségtől. Az árva gyerekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára szeretnének gyűjteni és ajándékokat adni. A koncertre Székelyhídról és Déváról is érkeznek fiatalok, akik haza is vihetik a csomagokat. 
Vágólapra másolva!

A karácsonyi visszavonulás előtt idén is egy meglepetésekkel teli koncertet ad a Republic együttes december 23-án, szombaton a Barba Negra Music Clubban, ahol adományokat is gyűjt a zenekar - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. A Felmelegítlek a szívemmel című koncerten ajándékot is kap a közönség és a zenekar közösségi oldalán meghirdetett

adományozás is ezen az eseményen lesz.

Patai Tamás gitáros azt mondta, egy három hete született új dal is elhangzik a koncerten. A Felmelegítlek a szívemmel című dalt a koncert látogatói CD-n is megkapják.

A Republic zenekar tagjai Forrás: Nap Média

Patai Tamás azt is elmondta, hogy az új dal mellett megszólalnak a zenekar már ismert, népszerű dalai is, emellett Gulyás Ferenc tekerőlantos két dalban is közreműködik a koncerten és a májusban megjelent Kimondom a neved című lemezükről is játszanak dalokat. Nagy László Attila dobos azt mondta, hogy a zenekar Böjte Csaba ferences rendi szerzetes támogatottjai, az

árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára szeretne gyűjteni

és ajándékot átadni karácsonykor. A közönség tagjait kérik, hogy aki teheti, hozzon egy dobozban ajándékot a gyerekeknek. A koncertre Székelyhídról és Déváról is érkeznek fiatalok, akik részt vesznek az eseményen és haza is vihetik a dobozba csomagolt ajándékokat.