Egyedül maradt, és belefulladt a szemétbe

A Tünet Együttes már legalább 15 éve működik, és alapításuk óta rendszeresen részt vesznek a Sziget Fesztiválon. Korábban előfordult, hogy egy komplett darabot hoztak a színházi sátorba, idén azonban direkt kérték, hogy a performanszukat szabadtéren adhassák elő.
A Te szemét című előadásukat évekkel ezelőtt már a budapesti Széll Kálmán téren is előadták, idén pedig rendesen meglepték vele a fesztiválozókat. Az előadás legelején ugyanis a táncosok óriási szemeteszsáknak öltözve mentek körbe a nézőtéren, és
elkérték a szemetet mindenkitől,
aki az előadást várta. A performanszban nem ez volt az egyetlen meglepetés, volt még divatbemutató is, ahol az új kollekció PET-palackokból és zacskókból állt, és volt még sepregetés, és seprű dobálás is. Az előadás végén az egyik szereplőt magára hagyták, és teljesen ellepete a szemét.
„Ez a Tünet Együttes korábbi produkciójának a felújítása, és az embernek a szeméthez való viszonyával foglalkoztunk. Ha már ilyen filozófikusan belemegyek, akkor
az is felmerült kérdésnek, hogy egyáltalán mi számít szemétnek?
Ezért volt a performanszban olyan sok minden” – mondta Szász Dániel, a Tünet Együttes egyik alapító tagja és táncosa.
Azt is hozzátette, hogy akár egy ember is szemétté válhat. „Tulajdonképpen ha a szemetet ruhának használom, akkor már nem is szemét, hanem ruha. Míg ha egy emberrel már
nem foglalkozik senki, akkor talán ilyen csúnya módon az embert is lehet szemétnek nevezni.
Ilyen gondolatok forogtak a fejünkben.”.