Az Akvárium lehet a legjobb budapesti klub

akvárium klub
Akvárium Klub
Vágólapra másolva!
Február 22-ig bárki szavazhat a Budapest Nightlife Awards keretén belül a kedvenc fővárosi klubjára. Idén az Akváriumot három kategóriában is jelölték, ami nem csoda, hiszen igazán pörgős évet hagyott maga után, és idén is színvonalas fellépőkkel készülnek.
Vágólapra másolva!

Idén a Budapest Nightlife Awardson három kategóriában is jelölték az Akvárium Klubot:

legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín és legjobb melegbarát hely.

A lassan egy éves VOLT Lokál is bekerült a versenybe, a legjobb kis klub címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart.

Akvárium Klubban 2017-ben is nagy volt a pörgés. Forrás: Akvárium Klub

Az Akvárium Klubban a múlt évben nagy volt a pörgés, 2017-ben majd 500 esti program, céges rendezvények, fesztiválok és kiállítások váltogatták egymást folyamatosan a szórakozóhelyen. Az

ország egyik legjobb elektronikus programjaival működő klub

2017-ben is színvonalas felhozatallal készült: rögtön egy zenetörténeti mérföldkővel nyitották az évet az első és eddig egyetlen budapesti Boiler Roommal. Nemzetközi viszonylatban is igen vonzó helyszín az Akvárium Klub színpada: a műfaji sokszínűség jegyében idén ott lépett fel Natalia Imbruglia, a Kensington, Marcus Miller és az Asking Alexandria is.

A magyar zenekarok közül fellépett többek között a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a Wellhello is. Az Akváriumban tartják a Nagy-Szín-Pad! tehetségkutató verseny fordulóit immár negyedik éve, és a tervek szerint így lesz ez 2018-ban is. Folytatódik az Akvárium Klub és a Budapesti Tavaszi Fesztivál kapcsolata is, mely 2017-ben kezdődött.

És mi várható 2018-ban?

Dupla koncerttel érkezik februárban a Brains, itt mutatja be új albumát a Bëlga, a Zaporozsec és az Exotic, 5. születésnapját ünnepli a Cloud 9+, és első NagyHallos koncertjére készül a Lóci játszik. Szerencsére nemzetközi fellépőkből sem lesz hiány, hiszen dupla teltházas koncerttel érkezik a Hollywood Undead februárban, az A38 Hajó szervezésében jön a népszerű brit indie banda, az Editors áprilisban, de itt lép fel az orosz rave formáció, a Little Big is májusban. Az elektronikus vonalat többek között az Extrawelt, Matador, John Digweed és DJ Krush erősítik, míg a VOLT Lokálban a legjobb bulik mellett itt keveri majd a lemezeket többek között Tiefschwarz Ali és a visszatérő vendég, Slam JR is.

Akvárium Tavasz Terasz címen egy hónapon át várja naponta más-más elismert zenészek és friss tehetségek akusztikus koncertjeivel a lépcsős terasz. Ősszel pedig a CAFÉ Budapest és a Budapest Ritmo eseményei kapnak helyet a víz alatt.