Rangos nemzetközi díjat nyert a Sziget Fesztivál

Best of fotó
Sziget fesztivál a levegőből
Vágólapra másolva!
Nem sokkal ezelőtt adták át Hollandiában az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének kategória-díjait. A Sziget ismét egy nagy elismerést kapott, a díjátadó gálán a szervezők a Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át.
Vágólapra másolva!

Az European Festival Awards gyakorlatilag a fesztiválok Oscar-gálája. A Sziget az elmúlt években többször és több kategóriában is megkapta a legjobbak közt legjobbnak járó díjat. Így kétszer volt már Európa Legjobb Nagyfesztiválja, nyert már a Legjobb Zenei Felhozatalért járó díjat és volt a Fellépők Kedvenc Fesztiválja, tavaly pedig az év életmű díját is átvehették,

amit a Sziget korábban tragikus autóbalesetben elhunyt munkatársa, Dan Panaitescu posztumusz kapott meg.

Újabb siker Forrás: Kálló Péter - Origo

Az idei gálán ismét nagy elismerés érte a Szigetet azzal, hogy a Line-up of the year, azaz a zenei felhozatalért járó díjat ismét a magyar fesztiválnak adták át. A díj átadásakor hangsúlyozták, hogy a megmérettésben

nem csak a headlinerek számítanak, hanem a teljes program.

Kádár Tamás, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. cégvezetője a díj átvételekor azt mondta a szervezők közleménye szerint, hogy nagy meglepetés számukra, hogy ismét díjjal mehetnek haza, és nagy öröm is, hogy a Sziget egyedülálló zenei sokszínűségét ismét díjazták.

A Sziget ebben a kategóriában olyan fesztiválokat előzőtt meg, mint például a Glastonbury, a Roskilde vagy a Lollapalooza.

A kategória 10 legjobb fesztiváljának listáját szakemberek állították össze, ezután közönségszavazással dőlt el a végeredmény.

A Sziget 2018-as fellépőinek első neveit a szervezők hamarosan bejelentik, addig pedig kedvükre nosztalgiázhatnak az Origo 2017-es anyagait böngészve, például a Fesztiválturisták videóival.