Idén is várja a tehetségeket a Snétberger Központ

2018.01.19. 10:02

60 zeneileg tehetséges, hátrányos helyzetű, 12-22 éves fiatal kap arra lehetőséget, hogy jazz és klasszikus zenei tanulmányokat folytasson a következő tanévben is a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjaként. A meghallgatások február 2. és 4. között és március végén lesznek az ország több pontján. 

Közeleg a meghallgatások ideje a Snétberger Zenei Tehetség Központnál, mivel elindul a 2018/19-es évfolyam. 60 zeneileg tehetséges, hátrányos helyzetű, 12-22 éves fiatal kap arra lehetőséget, hogy jazz és klasszikus zenei tanulmányokat folytasson a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjaként.

Ez intenzív 12 hetet jelent a Balaton-felvidéki Felsőörsön, mellette pedig Budapesten is lesznek több hétvégén is képzések. Fontos tudni, hogy a központ diákjai a képzésben

normál iskolai tanulmányaik mellett vesznek részt.

A képzés az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően teljesen ingyenes. Ami az utazásra és az ellátásra is vonatkozik. Az alapító-névadó Snétberger Ferenc gitárművész vezetésével működő programban elismert művészek és mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé

reális pályaképet, jó önismeretet és elérhető célokat kapjanak.

Mindezeken kívül évente átlagosan százórányi fellépésben vállal közreműködést a Snétberger Alapítvány, lényeges tapasztalatszerzési lehetőséget teremtve ezzel a fiatal tehetségek számára.

A központ különösen várja brácsa, cselló, bőgő, basszusgitár, dob és percussion hangszeres diákok jelentkezését, emellett jazz és klasszikus zongora, hegedű, gitár, klarinét, szaxofon, fuvola, cimbalom, ének vagy más hangszeres diákokét. A meghallgatások

február 2. és 4. között és március végén lesznek az ország több pontján.

Jelentkezni és további információkhoz jutni ide kattintva lehet

További tartalmak a rovatból