Meghalt a híres sci-fi írónő, Ursula K. Le Guin

2018.01.24. 11:58

Meghalt Ursula K. Le Guin amerikai sci-fi és fantasy író, 88 éves volt. Pályatársa, Stephen King búcsúszövegében irodalmi ikonnak, a legnagyobbak egyikének tartotta. 

Meghalt Ursula K. Le Guin díjnyertes amerikai sci-fi és fantasy író, a Szigetvilág-ciklus szerzője. Az utóbbi időben betegeskedő írónőt 88 éves korában, családja körében hétfőn érte a halál oregoni otthonában. Miközben regényeiben sárkányok és varázslók éppúgy szerepeltek, mint űrhajók, nagyon is földi: faji, nemi és osztálykülönbségek okozta problémákkal foglalkozott. 

Le Guin több mint 20 regényt és száznál is több novellát írt, könyvei sokmillió példányban keltek el világszerte.Forrás: AFP/2014 Getty Images/Robin Marchant

Legismertebb munkája a Szigetvilág-ciklus volt, amelyet a fiatal felnőtt korosztálynak szánt. Ennek egyik darabja, az 1969-ben kiadott sci-fi klasszikus, A sötétség balkeze című regény a Tél bolygón játszódik. 

Le Guin 88 éves volt
Le Guin 1929-ben született Ursula Kroeber néven a kaliforniai Berkley-ben. A massachusettsi Radcliffe Egyetemen, majd a New York-i Columbia Egyetemen tanult, 1953-ban elnyerte a Fulbright-ösztöndíjat. Az antropológia szakértője lett, nagy hatással volt rá az anarchizmus és a taoista gondolkodás. Első regénye, a Rocannon's World 1966-ban jelent meg. Férjével, Charles Le Giun történésszel három gyermekük született.

Több mint fél évszázadot átívelő pályafutása alatt számos rangos díjat kapott, köztük a sci-fi szerzőket jutalmazó Nebula- és a Hugo-díjat, de kitüntették a legjobb amerikai gyermekkönyvíróknak járó Newbery Éremmel,és irodalmi munkásságáért elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvalapítvány díját is. 

Az amerikai Kongresszusi Könyvtár 2000-ben az amerikai kulturális örökség ápolásáért az „élő legendák” közé sorolta. Pályatársa, Stephen King a legnagyobbak egyikeként méltatta Le Guint. „Nem csupán sci-fi író, irodalmi ikon volt. Szerencsés utat a galaxisba” - írta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK