80 éves lenne az oroszok egyik legnagyobb kedvence

2018.01.25. 16:30

80 éves lenne Vlagyimir Viszockij, a brezsnyevi idők dalnok ikonja. A költő, színész és egyszálgitáros emléke lényegében nem halványodott, pedig életében a majd 1000 verséből csupán egy jelenhetett meg. Hasonlóan történt a nagylemezeivel, amelyek csak halála után jöhettek ki. Megítélése kizárólag a hivatalos oldalról változott, és ennek köszönhető, hogy halála óta már állami szinten is töretlen a támogatottsága. 

Vlagyimir Viszockij, a zenész, költő, dalnok emléke halála óta sem halványodott a széles néprétegek körében. Viszockijt régen is imádta a munkás és az értelmiségi egyaránt, egyedül a szovjet vezetés nem szívelte. Úgy lehetne mondani, hogy Viszockijt annak idején a Magyarországon jól ismert kategóriák közül

az ottani tűrtbe sorolták.

Nagylemeze, verse nem jelenhetett meg, de valahogy megoldotta, hogy kisebb koncertjei legyenek, emellett pedig foglalkoztatott színész volt.

Viszockij a műszaki tanulmányaival a színészet miatt hagyott felForrás: AFP/RIA Novosti/Kmit

Viszockij 1938. január 25-én született. Apja a Vörös Hadsereg ezredese volt, és végigharcolta a második világháborút, anyja német tolmács volt, mégis nehezen éltek meg. 1947 és 1949 között Berlin mellett éltek, majd visszaköltöztek Moszkvába. Viszockij a középiskola után egy ideig műszaki főiskolára járt, de hamar otthagyta a színészetért. Beiratkozott a Moszkvai Művész Színház stúdiójába, ahol négy évig tanult. Azután a Puskin, majd a Miniatűr Színház tagja lett. 1964-ben került Jurij Ljubimov rendező híres társulatához a Taganka színházba, amelyhez

élete végéig hű maradt.

Leghíresebb alakítása Hamlet volt, ami tíz évig ment rengeteg teltházzal. Viszockij filmekben is játszott, egy epizódszerepben feltűnt Mészáros Márta Ők ketten című filmjében, dalai pedig gyakran hangzottak fel kísérőzeneként.

Bal oldalon Viszockij a Tajga ura című 1968-as filmbenForrás: AFP/Ria Novosti

Első dala 1962-ben született, rövid élete során több mint 800 verset írt, és ezek nagy részét meg is zenésítette. Míg a színpadon színészként ünnepelt sztár volt, addig saját munkásságában egyáltalán nem támogatták. A rengeteg verse közül életében egyetlen egy jelenthetett meg.

Nagylemezről hasonlóképp szó sem lehetett,

de néhány kislemezét kiadták. Dalai kalózszalagokon terjedtek, koncerteket, turnékat baráti kapcsolatok segítségével tudott szervezni. Énekelt klubokban, színházban, szabadtéren, utcán és lakásokban. Leginkább ott, ahol engedték. Koncertjeit nem egyszer az utolsó pillanatban tiltották be. A rendőrség szinte állandó vendég volt a zenés estjein. Érdekes egyveleget jelentett a támogatott színészete és a tiltott költészete, azzal az érdekességgel kiegészítve, hogy nyugatias,

farmeros megjelenését egy Mercedesszel fejelte meg,

ami állítólag az egyetlen példány volt a német gyártótól az akkori Moszkvában.

Verseinek, dalainak fő témája és élménye a szabadság, megénekelte az örömöt és a bánatot, a háborút és a békét, kigúnyolta a hatalmat, az emberi gyarlóságot, éltette az egyszerű embereket, szabad érzéseiket és gondolataikat. Jellegzetes rekedt hangján, gitárhúrokat tépve előadott dalait különleges lendület, szeretet és gyűlölet jellemezte, őszinte volt és kíméletlen.

Imádták a nők
Viszockij még a Moszkvai Művész Színház stúdiójának diákjaként nősült először. Ottani osztálytársát vette el 1960-ban, 22 évesen. A házasság egy évig tartott, és két év múlva, 1963-ban már Ludmilla Abramova színésznőt vette el. Majd négy évvel később egy filmforgatáson megismerkedett harmadik feleségével, Marina Vlady orosz származású francia színésznővel. Két évvel később meg is házasodtak, és ez a kapcsolat már kitart a gitáros költő-színész haláláig.

Bár az őt körülvevő világ szinte szó szerint agyonnyomta, nem tudott és nem is akart máshol élni, igazi oroszként csak ott érezte otthon magát, ahol egyébként nem tudott létezni. Viszockij az állandó feszültséget

alkohollal, később már morfiummal próbálta elviselhetőbbé tenni,

amitől csak szaporodtak körülötte a botrányok, és szervezete is felőrlődött. 1980. július 25-én, a moszkvai olimpia idején végzett vele a harmadik szívinfarktus. Alig volt 42 éves.

Actor Vladimir VysotskyForrás: AFP/RIA Novosti/Ezhevskiy

Sajátos művészete csak halála után, a glasznoszty idején lett legálisan, széles körben hozzáférhető, és kultusza az azóta eltelt évek folyamán csak nőtt. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy most, születésének 80. évfordulóján az orosz központi bank ezüst emlékérmét bocsátott ki. Az emlékérem 25 rubel, azaz nagyjából 110 forint névértékű, és 1500 példányban adták ki. Az érmén Viszockij,

a brezsnyevi idők ikonja gitárral a kezében,

kigombolt gallérú ingben látszik. Egyébként még 2018-ban kibocsátanak egy másik, Viszockijnak szentelt ezüstérmet, igaz, az már nem önálló lesz, hanem az Oroszország kiemelkedő személyiségei sorozatban jelenik meg. Az évforduló alkalmából Vlagyimir Putyin meglátogatta az 1992-ben alapított Viszockij-múzeumot, amely a költő- és zenészlegenda nevét viselő utcában, a Taganka Színháztól nem messze található. A múzeum igazgatója egyébként Viszockij fia, Nyikita.

A múzeumot folyamatosan fejlesztik, és ebben a moszkvai városvezetés is támogatja őket. Különböző építészeti megoldásokkal nemsokára kétszeresére növelik a Viszockij-ház területét, és a legmodernebb digitális technikát is felhasználják, hogy a múzeumba csábítsák a fiatal korosztályokat. Putyin látogatásakor megnézte a Szervusz, Vlagyimir Viszockij! című színdarab főpróbáját is. A darabot egyébként Nyikita Viszockij rendezte az apjának írt rajongói levelek, Viszockij költeményei és dalai alapján.

Találkozás Cseh Tamással
Cseh Tamás Bérczes László Beszélgetőkönyvében meséli el, hogyan találkozott Viszockijjal Jancsó Miklós egyik házibulijában. Ahol egyébként ott volt az orosz dalnokkolléga felesége, Marina Vlady és Andrzej Wajda is. Cseh Tamást állítólag Viszockij kevésbé érdekelte. Azt mondta, főleg azért ment, hogy megbámulja Marina Vladyt, akit korábban látott a Boszorkány című filmben, ahogy kombinéban szalad az erdőben.
Jancsó állítólag elintézte, hogy Cseh Tamás és Viszockij leülhessenek az egyik szobában egy gitárral. Meg is történt, és Viszockij megmentett maguknak két üveg vodkát, és másfél-két órát töltöttek ott. Egymásnak játszották dalaikat, a szünetekben pedig ittak és beszéltek. Ki-ki az anyanyelvén. Viszockij állítólag legyintett az angolra, Cseh Tamás pedig nem tudott elég jól oroszul. Így maradt az orosz és a magyar.
A nagy találkozás csak azért tartott olyan rövid ideig, mert Viszockijnak az orosz követségen volt jelenése. Ígérte, hogy amint tud, visszamegy, de többet nem találkoztak. Az egyik üveg vodka fogyott el, és annak is Viszockij itta meg a nagyobbik részét.

Az évforduló napján, csütörtökön a Kremlben is bemutatják a Viszockij - Egy legenda születése című sikermusicalt, amely egy éve van műsoron a Szergej Bezrukov vezette Moszkvai Kormányzósági Színházban. Egy, az évforduló alkalmából végzett és kedden ismertetett közvélemény-kutatás szerint Viszockij húsz éve változatlanul az oroszok egyik legnagyobb 20. századi bálványa, a rangsorban csak Jurij Gagarin űrhajós előzi meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK