A Vígszínházban csak Palcsikázták, de nem érezték maguk közül valónak

2018.01.28. 21:29

A világnézete miatt?

Nem tudom megmondani. Ezek érzések. Nem voltam az „övék egészen". Azzal együtt sokan kedveltek, Palcsikának hívtak, mégis úgy voltak velem: becsületes, rendes ember vagyok, de mégsem közülük való. Ugyanakkor Buldeót játszottam, a kirekesztőt A dzsungel könyvében, ha világos, amire gondolok. Furcsa dolgok ezek. Lehet, hogy nem is kell komolyan venni, de azért az ironikus megjegyzésekből is sok minden kiderült, ahogy például rácsodálkoztak, hogy „miféle" napilapokat olvasok.

Saját analízise szerint: mi lehet az oka az efféle pökhendiségnek?

Nincs rá biztos válaszom. Annyi tény: hosszú évtizedek teltek el egy olyan rendszerben, amelyben azt mondták, hogy a világ istentelen, a hit babona. Valójában sosem volt istentelen a világ, de aki őrizte a hitét, az sokak számára elfogadhatatlanná vált.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mi tartotta ennek ellenére a Vígben?

Én gyűlölöm azt, hogy ilyenekről kell beszélni. Akkoriban is, ma is csak dolgozni szerettem. De a felnőtté válás és a rendszerváltás pillanata egyszerre érkezett, és dönteni kellett a kapott értékek mellett. Ugyanakkor mi próbáltunk, játszottunk, és a színház társulata és szakmai színvonala mellett az is ott tartott, hogy Marton László – akivel máig jóban vagyunk – úgy éreztem, nagyon szeretett.

Marton László ma kényes „téma". Akar róla beszélni?

Súlyosnak érzem azt a bátorságot, ahogyan sokan ítélkeztek róla. Képtelenségnek tartom, hogy Marton László nem lehet tagja a Vígszínháznak. Bibliai történet jut eszembe az ügy kapcsán, amelyben a farizeusok odavezetik a prostituáltat Jézus elé, aki nem szól semmit, csak elkezdi leírni bűneiket a homokba. A farizeusok eloldalognak, s amikor Jézus ott marad a prostituálttal, azt kérdezi: hol vannak a többiek? Elmentek? Menj te is, és többé ne vétkezz! Ennyit tudok erről mondani.

Miután 2008-ban eljött a Vígszínháztól, két évig szabadúszó volt, illetve egyik alapítója, és vezetője a Pilinszky Kávéháznak, amely a Piarista Rend egyik fővárosi épületében működött. Honnan jött hozzá az ötlet?

Akkoriban Nagykovácsiban éltem feleségemmel, egyben kollégámmal, Juhász Rózával. Ő református, én katolikus vagyok, és úgy éreztük: a községben lakó embereknek igényük van arra, hogy rendszeresen összejöjjenek, akár kulturális programok kapcsán közelebb kerüljenek egymáshoz – tartozzanak bármely felekezethez. Különféle eseményeket szerveztünk ennek érdekében, így jött létre a Nagykovácsi Művészek Egyesülete is. A Pilinszky János Irodalmi Kávéház lényegében hasonló elgondolás alapján formálódott, amikor a piaristák felajánlottak erre a célra egy helyiséget. Financiális okokból végül nem működhetett sokáig. Sokakban mégis mély nyomokat, szép emlékeket hagyott.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mennyire érte váratlanul, amikor 2010-ben, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójának, Bujtor Istvánnak a halála után Eperjes Károly, aki akkoriban a színház művészeti vezetője volt, azzal kereste meg: pályázza meg a teátrum direktori posztját?

Meglepett, bár Eperjes Károly tudott a korábbi közösségi kezdeményezéseimről, ahogy önálló színpadprojektjeimről is. Bujtor halála megrendített, ugyanakkor azt gondoltam: a pálya széléről könnyű bekiabálni, de ha valakit behívnak játszani, akkor nem lehet húzódozni. Felelősséget éreztem, és vállalni akartam a kihívást.

Négy éve vezette a színházat, amikor 2014-ben, a már idézett Magyar Művészeti Akadémia székfoglalójában azt is elmondta: főiskolásként nem csak Marton Lászlótól, Iglódi Istvántól, hanem Ascher Tamástól, Babarczy Lászlótól, Gothár Pétertől is sokat tanult. Idén már nyolcadik évada vezeti a veszprémi színházat, és több olyan alkotó is dolgozott önnél, akiknek világnézete – a felsoroltakhoz hasonlóan – nem egyezik az önével. A jelek szerint ön mindenképpen túl van a „Palcsikázáson".

A színház kapcsán bennem fel sem vetődik ez a kérdés. Az előadás, a színház a fontos.

Rendezőként és főszerepben is látható teátrumában Bálint András, aki pár éve még a Radnóti Színházat igazgatta. Vele miként jött létre a kooperáció?

Bálint Andrással egyéb közös munkákról beszélgettünk már, de meghívása a My Fair Lady rendezésére a színház igazgatóhelyettesének, Egresi Zsuzsannának jutott eszébe. Remek együttműködés lett belőle. Az Isten pénze című musical főszerepe kapcsán – mely Dickens Karácsonyi ének című műve alapján készült – már azonnal rá gondoltam. Bálint András nagyon sok mindent el tud már mondani óriási tapasztalatával a hatalomról, pénzről, a nárcizmusról, a lélek megkérgesedéséről, egyebekről – amelyek mind ott vannak a milliomos Ebenezer Scrooge figurájában.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Amióta igazgató lett, változott önnel szemben egyes kollégák „kommunikációja"?

Bizonyos fokig, de érzem a szeretetet is. Ebben annak is része lehet, hogy én igyekeztem nem változni. Próbálok becsületes és igazságos maradni.

Könnyű?

Nehéz, már csak a színház törvényszerűségei miatt is. Sok a közalkalmazott, akiket sokszor önmaguk ellenében is meg kell védeni. Hol többet dolgoznak, hol kevesebbet, mert a színház ilyen. Vannak, akik háborognak ezért, pedig – már csak a blokkolóóra hiánya miatt is – valójában kiváltságos helyzetben vannak. Próbálom ezt mindenkivel megértetni. Megesik, hogy elvinne az indulat, de akkor az igazgatóhelyettes asszony behúzza nálam a féket.

Privát életre mennyi idő jut?
Kevés, de a lányaink már felnőttek. Egyikük a kortárs tánc, a másik a sport területén keresi a helyét. Annyi biztos: van rá hajlamom, hogy a privát élet kihívásai között is belefeledkezzek a munkába. Ám nincs mit tenni: így vagyok azonos önmagammal.

És hol az átfedés a Holt költők társaságának irodalomtanára, John Keating, illetve Oberfrank Pál személyisége között? Abban a szerepben miről vall?
Számomra a Holt költők társasága nem a lázadásról szól. Hanem arról, ahogy Keating igyekszik rávezetni diákjait: találják meg önmagukat. Szóljanak, fogalmazzanak a saját hangjukon. Legyen meg a saját ritmusuk az életben. Vállalják a maguk meggyőződését, érzéseit. Ahogy Keating, én is abban hiszek: bármely közösségnek is csak a legjobb formánkban, személyiségünk alapos ismeretében lehetünk hasznára.

Fotó: Csudai Sándor - Origo
Előző
  • 1
  • 2
Következő