Sztárartisták a budapesti Artista Bálon

cirkuszfesztivál Vellai Krisztina
Budapest, 2018. január 14. Vellai Krisztina, a Newcomer kategória második helyezettje a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjátadó gáláján a Fővárosi Nagycirkuszban 2018. január 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A régi hagyományokat felelevenítve sok év kihagyás után Artista Bált rendez a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete hétfőn, a Fővárosi Nagycirkuszban.
Vágólapra másolva!

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az MTI-nek elmondta:

Fekete Péter Forrás: MTI/Kallos Bea

Fekete Péter azt is hangsúlyozta:

Artista Bált utoljára az 1990-es évek elején rendeztek. 2008-ban tettek egy kísérletet külső helyszínen a hagyomány felélesztésére, de akkor az nem járt sikerrel.

A mostani esemény kapcsán a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója arról is beszélt:

Fekete Péter kiemelte, hogy

Magyarország épített kőcirkuszával kivételes helyzetben van Európa közepén, így ezt a lehetőséget a lehető legjobban kell kihasználni.

A direktor hozzátette:

Budapest, 2018. január 14. Vellai Krisztina, a Newcomer kategória második helyezettje a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjátadó gáláján a Fővárosi Nagycirkuszban 2018. január 14-én. (Illusztráció) Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az Artista Bálra meghívást kaptak az artistatársadalom tagjai, cirkuszművészek, légtornászok, bohócok, cirkuszigazgatók és családjaik.

Velük ünnepelnek a Fővárosi Nagycirkusz Győztesek Karneválja műsorának szereplői is:

a kínai lábzsonglőr lányok, a lett galambidomár Andrejs Fjodorovs vagy a nemrég díjat nyert Stanislav Vysotsky zsonglőr is.

Az eseményen köszöntőt mond Fehér Anna Jászai Mari-díjas színművész, Kabai Alex, a Lúdas Matyi című, hamarosan újra műsorra kerülő darab címszereplője pedig dalegyveleggel kedveskedik a bálozóknak.

Az esemény díszvendége a Monte Carlo-i Aranybohóc-díjas artistapár, ifj. Richter József és felesége Marylo lesz.

Forrás: Magyar Nemzeti Cirkusz