Elkapkodták az 50 éves Mini ajándékát

Mini együttes (1968)
Balról Papp Gyula, Török Ádám, a jobb szélén pedig Nagy István
Vágólapra másolva!
Újra kiadták a Mini együttes 40 évvel ezelőtt megjelent első nagylemezét, a Vissza a városbá-t, valamint az azt követő hármat is. Az apropó pedig Török Ádám 70. és a Mini 50. születésnapja volt. 
Vágólapra másolva!

Török Ádám 70., együttesének, a Mininek pedig 50. születésnapja alkalmából jelentették meg az együttes úgynevezett ezüst korszakának négy lemezét digitálisan felújítva. A Vissza a városba (1978), az Úton a Föld felé (1979), a Koncert (1980) és a Dzsungel (1983) című lemez

egy átmeneti időszakát mutatja

a Török Ádám által vezetett legendás zenekarnak. Az 1968-ban alakult formáció első korszakát szokás aranynak nevezni. Ez 1973-ban zárult le, mikor Papp Gyula billentyűs átment a Skorpióba.

A Mini együttes 1970-ben: bal szélen Papp Gyula, fehér felsőben Török Ádám, jobb szélen pedig a basszusgitáros, Nagy István Forrás: Fortepan - Sándor Dávid

A Mini 1978-ig csak kislemezeket tudott kiadni, elsősorban azért, mert – ahogy Török Ádám az MTI-nek elmondta, – „a közönség is szeretett minket, de

nem engedtem, hogy beleszóljanak a dalainkba. A Hanglemezgyár azokat favorizálta, akiktől 100-200 ezer példányt el tudtak adni, és mi nem ez a kategória voltunk.”

Aztán a bluesos, dzsesszes progresszív rockot játszó Mini 1976-ra átalakult, és a lemezmegjelenés érdekében

bizonyos kompromisszumokat tett

a zenében és a szövegekben egyaránt, így született meg a négy nagylemez, bár ez korántsem volt egyszerű, és nem egyik pillanatról a másikra történt. Az új felállással is éveket kellett várniuk a lemezfelvételre. Ebben a korszakban voltak a híres P. Mobil-Mini keddek a Budai Ifjúsági Parkban, ahol több ezer ember előtt játszhattak. Ekkor már Németh Károly volt a billentyűs és Németh Alajos a basszusgitáros, valamint Balogh 'Szivacs' Jenő dobolt.

Török Ádám a lemezmegjelenési nehézségekről azt mondta, „az állambiztonság figyelt engem, mert

de Bors Jenő támogatta, hogy legyen lemezünk, így a Vissza a városba című anyag 1978-ban megjelenhetett.”

Mini együttes ezüst korszakának felállása 1977-ben: Németh Károly, Balogh Jenő, Török Ádám és Németh Alajos Forrás: Fortepan - Urbán Tamás

A második lemez, az Úton a Föld felé egy évvel később jött ki, akkor már Kunu László volt. Ekkor már állítólag egyértelműen a Hanglemezgyár nyomására kellett populárisabb zenét játszaniuk. Többek között ezért is rakták melléjük szövegírónak S. Nagy Istvánt, a slágerszerzőt. Török Ádám azt mondta, „kicsit belefirkált a szövegeimbe, néhol a rímet megváltoztatta, és az ő neve szerepel a hátsó borítón, de valójában azokat is én írtam. Sajnos a jogdíjakat ma sem én kapom ezen szövegek után.”

A harmadik lemez, a Koncert anyagát ugyan élőben rögzítették a Pestlőrinci Ifjúsági Parkban, de a két felvevőmagnóból az egyik elromlott, és gond volt az áramellátással is, így utána

a stúdióban kellett kozmetikázni a felvételeken.

A Mini 1983-ban még kijött a Dzsungel című albummal, aztán másfél évtizedre leállt. A diszkó és az új hullám divatjával a rock akkor nem tudott lépést tartani. Török Ádám 1983 után sok mindennel kísérletezett, kacérkodott az elektronikus zenével. Az Alligátor című lemeze ennek lenyomata, a RABB-bal játszott rhythm & bluest, aztán a kilencvenes évek végén újjáélesztette a Minit, amely a mai napig működik, 2011 óta pedig az ős-Mini is aktív Papp Gyulával, Nagy István basszusgitárossal és fiatalokkal.

Török Ádám 2018 februárjában Forrás: MTI/Soós Lajos

Legutóbb a tavaly megjelent, a már négy és fél évtizede megszületett anyagra épülő, Bartók előtt tisztelgő lemezükkel arattak sikert Mini Acoustic World néven. A Papp Gyula által hangszerelt Bartók-átdolgozásaikat, amíg a jogvédettség megvolt, az örökösök nem engedték megjelenni, pedig Jancsó Miklós is felkarolta az ügyet, és Erdélyben forgatott volna filmet a produkcióhoz.

Januárban egy nagy koncerttel ünnepelték meg Török Ádám, 70., a zenekar 50. születésnapját. A jubileumi évben pedig kétfajta produkcióval, a Mini Acoustic World mellett Mini néven is játszanak
A Kept Alive Records kiadásában az első négy Mini-album most digitálisan felújítva, díszdobozban jelent meg, és elővételben valamennyi példány el is fogyott.