Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezetője

Vidnyánszky Attila
Sokáig, rajongva tudok beszélni a MITEM-ről
Vágólapra másolva!
Egyedül a jelenlegi vezető, Vidnyánszky Attila indult a tavaly decemberben kiírt pályázaton.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attilát

2018. július elsejei hatállyal nevezte ki újabb öt évre

a Nemzeti Színház vezetőjévé Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

fotó: Talán Csaba

A pályázatot elbíráló szakmai bizottság tagja Tardy Anna, az Emmi politikai tanácsadója; Császár Angela színművész; Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója; Horváth Lajos Ottó színművész; Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház ügyvezető igazgatója; Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője; Kiss János Antal, a Győri Balett igazgatója; Hegedűs D. Géza színművész, rendező és Éliás János szakszervezeti képviselő volt.

A színház korábbi közlése szerint Vidnyánszky Attila 100 oldalas pályázata A nemzet színháza címet viseli. A pályázat bemutatja az elmúlt öt év művészeti, gazdasági és nemzetközi munkáját, hangsúlyosan megjelenítve a MITEM létrehozásának okát, célját és a fesztivál sikereit.

A pályázat részletesen taglalja Vidnyánszky Attila művészeti, gazdasági és stratégiai fejlesztési elképzeléseit és az ezek megvalósításához szükséges feltételeket.