Valakinek félmilliárdot ért az afrikaiak Mona Lisája

Ben Enwonwu nigériai festőművész afrikai Mona Lisá-ja 1974-ből
A portré a Tutunak is becézett Adetutu Ademiluyi hercegnőről készült
Vágólapra másolva!
Becsült értékének négyszereséért, azaz 1,2 millió fontért (körülbelül 420 millió forintért) kelt el egy szerdai áverésen az afrikai Mona Lisaként ismert nigériai festmény.
Vágólapra másolva!

Ben Enwonwu nigériai festőművész 1974-ben festette meg a Tutu becenéven ismert Adetutu Ademiluyi joruba hercegnő képmását, amelyet a Bonhams aukciósház kínált árverésre szerdán. Ahogy korábban mi is megírtuk, a kép értékét 200 ezer és 300 ezer font (70-105 millió forint) közötti összegre becsülték., és az ez alapján meghatározott, szerdai kikiáltási ár rekordot jelentett a nigéria festő számára. A festmény végül

a becsült értékének négyszereséért, azaz 1,2 millió fontért,

tehát körülbelül 420 millió forintért kelt el a szerdai áverésen.

Ben Enwonwu nigériai festőművész afrikai Mona Lisá-ja 1974-ből A portré a Tutunak is becézett Adetutu Ademiluyi hercegnőről készült Forrás: Bonhams

„Az afrikai Mona Lisának tekintem ezt a legendás alkotást. A művész nemcsak egyszerűen a fiatal lányt, hanem a teljes hagyományt ábrázolta.

Negyven éve mindenki azt kérdezi, hol van Tutu” - mondta korábban a Booker-díjas Ben Okri nigériai regényíró az alkotásról, amelynek 1975-ben veszett nyoma, amikor utoljára kiállították.

Ben Enwonwu az arckép három változatát festette meg, de mind a három kép eltűnt. Giles Peppiattnak, a Bonhams modern afrikai művészeti szakértőjének sikerült megtalálnia az egyiket:

a festmény egy londoni lakás falán lógott.

Tutu portréi a béke jelképeivé váltak az 1960-as évek végén, miután véget ért a nigériai polgárháború.
A modell joruba, Ben Enwonwu pedig ibo volt, tehát a festmény a megbékélés jelképe volt - mondta el Elisa Sawyer, a Bonhams afrikai művészeti főosztályának szakértője.