Székhelyi József: Az élet szerelmeseként kell élni

Székhelyi József
Budapest, 2017. szeptember 7. Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017. szeptember 7-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Székhelyi Józsefnél tavaly novemberben diagnosztizáltak tüdőrákot, azóta mindent megtesz a gyógyulásáért. Most végre úgy tűnik, nyerésre áll a betegség ellen, egy különlegesen erős méreg öli a rákos sejteket a szervezetében, ettől harmadára zsugorodott a daganata. A színész pontosan követi orvosai utasítását, és még egy saját gyógymódot is kidolgozott.
Vágólapra másolva!

Amint azt korábban megírtuk, Székhelyi József áttétes tüdőrákja elhelyezkedése, és kiterjedése miatt sajnos műthetetlen volt, de február elején bíztató leleteket kapott orvosaitól. Úgy tűnik, nyerésre áll a betegség ellen, egy különlegesen

erős méreg mentheti meg az életét, ami pusztítja a rákos sejteket

a szervezetében, és ettől harmadára zsugorodott a daganata. A színész pontosan követi orvosai utasítását, és még egy saját gyógymódot is kidolgozott: „Le van szarva a halál, éljen az élet!" - mondta már korábban is. Úgy látszik, beválik a taktika.

Székhelyi József mond beszédet Tahi Tóth László temetésén, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában Fotó: Polyák Attila - Origo

Szerdán azt mondta a Borsnak, „jól vagyok, de nem mindig egyformán jól. Most nagyon nehéz, mert a Tahi temetése megvisel, de remélem, talpra állok. Gyűjtögetem az erőt.”

Székhelyi József szerda este is játszott a Szép jó estét, Mr. Green című darabban, és ma este is előadása lesz. A temetésről is egyenesen a Hatszínteátrumba ment. „Ez nekem terápia! Csodálatosan szép szerep, csodálatos darab. A Mr. Green és a Halpern életben tartanak. Szó szerint. A

a legnagyobb ellensége ennek a szörnyű nyavalyának. Úgyhogy szerencsémre két kiemelkedő feladatom is van, ami terápia a köbön. Megcélozza az ellenállásomat, és ennek köszönhetően javulok. A hospitalizálódás, az önfeladás, a feladattalanság, a küldetéstudat-nélküliség mind segít a ráknak. Minden, ami ennek ellenébe megy, az segíti az onkológust, a gyógyszereket, a vegyszereket, tápszereket, a vajákot. Azt gondolom, és minden sorstársamnak is ezt üzenem:

Küldetéstudattal, az élet szerelmeseként kell élni. Le kell tudni győzni! Ennyi.”

Székhelyi József orvosai minden utasítását betartja Forrás: MTI/Soós Lajos

„Van egy protokoll, amin végig kell trappolni, és természetesen még nem látható a vége. Középtájon vagyunk, tudja a jóisten, hogy meddig tart a küzdelem. A legnagyobb baj, a tragédia elhárítását viszont büszkén vállalhatjuk, mert az onkológia zseniális volt, és győzött. Legyőzte a halált.

De az onkológia zsenialitása következtében ez nem történt meg. Az a szer, amit találtak erre a nyavalyára, rendkívül hatékony, nagyon erős, a ciánnal vetekedő méreg. Ezt nem bírta elviselni a rákos szövet, és örült neki az élő sejt. Az onkológia diadala, hogy élek!

Zsugorik az anyaráksejt, amely az áttéteket szülte.

Tulajdonképpen egyharmadára összement. Ez a folyamat zajlik, de azt még nem lehet tudni, meddig tart a terápia. Itt tartunk most. Ez persze nagyon meggyepálja az embert. Olyan baromi gyenge vagyok, hogy egy golyóstollat is negyvenkilósnak érzek. De a színházra bőven van erőm!” - mondta a színész.