Márkus László és Sztankay István: egy hajdani Tartuffe, túl nyilasokon, AVH-n, ügynökökön és más történelmi csapdákon

2018.03.31. 21:29

Márkus László pályára áll

Márkus László a háború végén visszaköltözött édesapjához Szegedre, hogy ott fejezze be a gimnáziumot. Végül jól fizetett magántanárok vizsgáztatták le a hetedik, nyolcadik osztály anyagából. Akkor közölte apjával: arról ne is álmodjon, hogy az érettséginek is „nekifeszül”.Már hírét vette, hogy a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, Lehotay Árpád színiiskolát nyitott a városban, ezért ráveszi apját: patronálja ottani tanulmányait. Azt is kéri: apja vegye rá Lehotayt, hogy őt ne csoportban, hanem privátként tanítsa. A mágnás azt szabja feltételül: fia dolgozzon napközben molnárinasként egyik üzemében.Lehotay elvállalja, hogy esténként magánórákat ad a gazdag Márkus csemetéjének. Márkus László szegedi kortársai körében barátkozik össze a szegedi nyomda igazgatójának fiával, a színházrendezői pályára készülő Horvai Istvánnal. A molnármester dolgát inasként nehezítő, egyben Lehotay színészstúdiumát lelkesen látogató Laci gyakran ad elő részleteket különböző színdarabokból újdonsült barátjának, Horvai Pistának, aki hasát fogja nevettében. Azt mondja: Laci maradjon a kaptafánál, ő a leghelyesebb molnárinas a városban.

Színészek-Újságírók Rangadó (SZÚR), Flintstone család: Csákányi László, Márkus László, Psota Irén, Bálint Erzsébet, 1969, NépstadionForrás: Fortepan/Nagy Gyula

Márkus László később Lehotay Árpádot színészként ügyes Ódry Árpád utánzatként jellemezte, ám kiváló pedagógusnak tartotta.

Lehotay hamar felfigyelt tanítványa képességeire, ahogy hibáira is: rossz a beszédtechnikája és erős a hajlama a lámpalázra. Egy év alatt Márkus minden hangot újra megtanult kiejteni. Lámpaláza élete végéig megmaradt. Ám idővel képes együtt élni a félelmeivel, bár az talán nem csak Lehotayn múlott.Márkus László 1945. december 22-én Zilahy Lajos Tizenkettedik óra című darabjában, a vívómester legényeként állt először színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Később Arzént játszotta Molnár Ferenc A hattyú című darabjában. Majd a hóhért Az ördög cimborájában, amely szerepében egy alkalommal – aznap este erősebb volt a lámpaláza – kevés híján megfojtotta a halálraítélt alakítóját. Párszor beugrott Shakespeare A vihar című darabjának Kormányos szerepébe is. Mindeközben megkapja a gyakorlatos színészi engedélyt. A Veszélyes forduló című három felvonásos darabban beugróként játszhatja el a homoszexuális férj szerepét, amely óriási siker. Abonyi Géza is hall a dologról, aki nem csupán a fővárosi Nemzeti Színház vezető színésze, de a Színész Szakszervezet elnöke is. Megnézi Márkust, elismeri képességeit, de vannak fenntartásai. Kiköti: Márkus László csak akkor maradhat a pályán, ha elvégezi a főiskolát.

Márkus László főiskolára jár, kitelepítik, diplomázik

Márkus László Petur bán monológjával felvételizett. Utólag úgy kommentálta: Ott állt a színpadon egy kövér Petur bán, aki külsőleg és belsőleg minden volt, csak Petur bán nem. És mit ad isten? Azonnal felvettek.Édesanyjának is lehetett ebben szerepe, aki – Márkus sosem tagadta – intézett fiának némi protekciót színházi ismerőseinél.

A mama 1946-ban ment hozzá Fráter Gedeonhoz, az Operaház karnagyához – akit Márkus László apjaként szeretett. A mama művészvilági hálózata akkor szélesedett tovább, amikor a háború után egyik barátja, a világhírű operaénekes Székely Mihály segítségével átvette a büfét az Operaházban. Ahonnan ugyan Székely irigyei kifúrták, de akkor a dalszínházzal szemben nyitott kávézót.
Márkus Lászlónak a színművészeti főiskolán Bálint György lett az osztályfőnöke, tanította még Ladányi Ferenc, Nádasdy Kálmán, Rátkai Márton, Somlay Artúr, Gellért Endre, Kárpáti Aurél, maga Abonyi és Lehotay is.
Osztályából, hiába a kiváló tanári kar, csak néhányan lettek színészek: Sinkovits Imre, Körmendi János, Gyurkovics Zsuzsa, Hegedűs Ágnes.
Egyre bonyodalmasabb idők jártak.
A főiskolás Márkus eleinte pesti panzióban lakott, majd mikor apja is Budapestre költözött, már édesapjánál. A kollégium szóba sem jöhetett, mert mint azt Márkus László mondta:Nem akartam részt venni a hülyeség-szeánszokon.Hallgatóként finom öltönyben látogatja a stúdiumokat, kisujján brillgyűrű. A második év végén a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének (NÉKOSZ) vezetői ki akarják rúgatni a „nagypolgári zsúrfiút”. Bizottság ül össze, amelyben filmrendező hallgató agitál Márkus ellen. De ott van a testületben Lehotay, Nádasdy, Gellért Endre, Gábor Miklós, Hont Ferenc és Major Tamás is, akik kiállnak mellette. Azt mondják: Márkus tehetséges, a többi nem érdekes.A NÉKOSZ-os nem érti.

Márkus László 1971-benForrás: Fortepan/Hangosfilm

Márkus László végigrettegi a maradék éveket, s közben millió színnel formálja meg bármely szerepét: ostoba szovjet klisédarabban éppen úgy, mint klasszikusban. Negyedéves vizsgaelőadását 1951 júniusára hirdetik meg: a Major Tamás rendezte Úrhatnám polgárban játszaná Jourdain urat.
Néhány nappal a bemutató előtt Márkus Lászlót és édesapját rendőrök ébresztik egy kitelepítési végzéssel, amely a Békés megyei Okány községet jelöli ki új lakhelyükül. Márkus László tíz napig művelt arisztokraták, polgári értelmiségiek – akad köztük, aki korábban a haláltábort is megjárta – társaságában kapálja a cukorrépát. Mindeközben a kommunistáknál beágyazott, több színésztársa sorsát erősen meggyötrő Major Tamás – megfejthetetlen karakter, velejéig színész – kijárja, hogy Márkusék visszatérhessenek a fővárosba.
Márkus László a közjáték miatt végül kimaradt a Major rendezte darabból, csak elméleti vizsgákat kellett tennie. Marxizmusból a kor legjobb elméleti marxistájánál, a Sztálin-díjas – majd később amerikai karriert befutó – Aczél Tamásnál kellett bizonyítania. Aczél a kulákkérdést javasolja témaként, Márkus László azt mondja, remek, annak kapcsán friss tapasztalatai vannak. Szó szót követ, végül kiegyeznek az elégségesben.Márkus László 1951-ben megkapta a színészdiplomát.

Vizitál az ÁVH

Apám abban az évben lesz tizenöt éves, a fasori gimnáziumba jár, de az intézményt hamarosan feloszlatják. Nagyapámat a család lakására pályázó házmester feljelentésére – „klerikális elem" – néhányszor elviszi az ÁVH. Minden alkalommal az Andrássy út 60. pincezárkájában tartják fogva, amelynek ablaka előtt rendre megáll egy pár bőrcsizma, és menetrendszerűen bekukucskál a dohos helyiségbe az ÁVH egyik ezredese. Véletlen vagy sem, minden alkalommal ugyanaz a tiszt, aki még 1945 őszén kapott keresztlevelet nagyapámtól. Az ezredes minden alkalommal cifrán káromkodik, majd kihozatja nagyapámat a lukból, és hazaküldi. Az utolsó esetnél úgy bocsátja útjára, hogy nagyapám füle hallatára közli alárendeltjeivel: ha a plébános urat (sic!) még egyszer behozzák, maga lövi őket agyon, a feljelentő házmesterrel együtt. Attól fogva nagyapám békességben él családjával a minimális lelkészi jövedelméből. Néha a hívektől is pottyan valami, de ők sem dúskálnak.

 

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!