Márkus László és Sztankay István: egy hajdani Tartuffe, túl nyilasokon, AVH-n, ügynökökön és más történelmi csapdákon

2018.03.31. 21:29

Apám színterei

Molnál Gál Péter már 1972-ben így írt apámról:Sztankay nem vígjátékot vagy tragédiát játszik, csupán embert ábrázol. Káprázatosan vált és a legsebesebben késleltetett reflexeit is őszinteség hatja át. A viccet sosem a viccért alkalmazza – még ha csak viccelni akar csupán, akkor sem. Humoráradása nem annyira az effektusok, a komikus fogások és játékötletek fűzéréből tevődik össze, inkább egy belső állapotból: ahol a komoly és komikus között nincs műfaji elválasztó vonal. Így kerülheti el minden szerepében a színészi viccelődést és az ön sajnáltató drámázást.
Mindez megmutatkozott a Madách Színházban játszott szerepeiben is, egyebek között Móricz Zsigmond Murányi kalandjának Mátyás figurájában, Sütő András Csillag a máglyán című művének Kálvinjában, Sarkadi Imre Elveszett Paradicsomának Sebők Zoltánjában, Shakespeare Lóvá tett lovagok Bionjában, vagy éppen Bernard Slade Jövőre veled, ugyanitt című darabjának George-ában.

Schütz Ila (Doris) és Sztankay István (George) Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című vigjátékának próbáján a Madách Kamara Színházban, 1978. november 16-ánForrás: MTI/Danis Barna

Apám a Nemzeti után, a Madách levegősebb társulatában felszabadult a mellkasára nehezedő nyomások alól. Anyám ugyanakkor, aki a kedvéért feladta a hivatást – másik fővárosi társulatnál lett rendezőasszisztens –, pontosan tudta, hogy a szabadabban lélegző apám egyenletessé vált pulzusa mely kolleginák közelében lesz olykor mégis szaporább. Anyám színházi emberként kezelte a dolgot: apám színpadi megmutatkozásainak súlya felülírta az egyebeket. Nem is kolléga, hanem egy művészbejáró mellett ácsorgó leány okozott némi kalamajkát. De ő annyira civil volt, hogy apám hamarosan anyámat kérte meg, hogy próbálja megszabadítani tőle, s anyám még ebbe is belement. Ám végül mégiscsak válóper lett a dologból, de szüleim már a tárgyaláson rendkívül rakoncátlanok voltak, s nem sokkal válásuk után – vagyis házasságon kívül – megszületett a testvérem, Orsi. Ami azt illeti: egyikünk sem volt tervezett gyerek – engem egészségügyi megfontolásból tartottak meg, pedig már eltávolításom időpontja is ki volt tűzve, Orsi kicselezte akkor negyvennégy éves anyánk óvintézkedéseit. Még apám Nemzetis évei alatt várták nagyon egy kisfiú érkezését, de őt nem sokkal születése előtt elvesztették. Mindemellett családunk belső viszonyait mély szeretet jellemezte. Amiről másutt inkább hallgatni szokás, még akkor is, ha fáj a csend – azt nálunk szavak oldották viselhetővé, s a múltból visszatekintve olykor még a megejtő komikum is elősejlett abból, ami a maga idejében tragikusnak tetszett.Apám színházon kívüli életében rajongott a kocsikért, de egy igazán jobb márkát mindig sajnált magától. Szeretett étterembe járni, sétálni, élvezte, ha megismerik. A külföldi utaktól azért is ódzkodott, mert ott nem ismerte a kutya sem, nyelveket nem tudott, hogy elmagyarázza, ki is ő.
A Kádár-kor puhább szakaszaiban gyakran hívták párton kívüliként is a külhonba emigrált magyaroknak szervezett nemzetközi haknikba, de azzal meg úgy volt: teniszezni még csak-csak eljár az elvtársakkal, de ne ők utaztassák Nyugatra. Sosem lehet tudni, mi annak az ára. Apám táskarádiókat és elemlámpákat gyűjtött, irántuk való vonzalmára sosem adott racionális választ, miközben egyre szaporodtak a hangdobozok, fényforrások.

Tartuffe

A Madách Színház 1978-as Tartuffe bemutatójának idején családunkban tökéletes volt a nyugalom. Apám örömmel készült a szerepére, nem csak a próbákon, olykor otthon, a nappaliban is megmutatta a maga Tartuffe-ét.
A Madách produkciója A versailles-i rögtönzés – Tartuffe címmel került színre.
Az előjátékban Márkus játszotta Molière-t – apám az egyik színészét –, aki társulatával új vígjáték bemutatására készül, de kiderül, hogy a színészek nem tudják megtanulni szerepeiket, pedig rövidesen a király is megtekinti az előadást. A helyzet akkor oldódik meg, amikor a király engedélyezi a betiltott, de a színészek által már betanult Tartuffe előadását – amelyben Márkus már Orgon, apám pedig Tartuffe volt.
A darab rendezője, Lengyel György írta Márkus Lászlóról: A versailles-i rögtönzésben Molière-t játssza: szenvedéllyel, hittel, szuggesztíven. Férfias, komoly, vallásos ember, tekintélyt követelő ura házának, gyermekeinek. Aztán mint Orgon: esendő, tragikus, ez Márkus László pályájának kivételesen értékes és elmélyült alakítása. Az ösztönein is uralkodó szerelmes rajongás Tartuffe (Sztankay István) iránt. Így vélték a kritikák is.
Az apám formálta Tartuffe megosztotta a véleményeket.Major Tamás évtizedekkel korábbi, nagyhatású alakítása óta Tartuffe-öt kivénhedt farizeusként könyvelték el. A karakterről kialakult elképzelést a Kádár-kor hétköznapjainak tapasztalatai is erősítették. Apám férfias, bájtól sem mentes gazembere meglepte a szakírókat. Ráadásul Orgon és Tartuffe viszonyának áthallásai akkoriban tabunak számítottak. Akadt fanyalgó.
Apám csak legyintett.
Márkus és apám találkoztak már más szakmai helyzetben, de a legintenzívebb „viszonyra" Molière világa adott számukra lehetőséget. A két vásott kölyök a vérkomoly Tartuffe kapcsán fogta fel igazán: a másik is igazi vérbohóc.Úgy tudták „megfogalmazni" az élet dolgait a porondon, hogy abban nyoma sem volt az eminensek paneljeinek. Ugyanakkor fogalmazványukban ott volt miden, amit megéltek.

Nescafe a kockaházban

Próba utáni kávézások, dumák gyakran estek nálunk, de szüleim ritkán hívtak kollégákat vacsorázni. Már csak azért is, mert anyám legalább annyira gyűlölt főzni, mint amennyire jó volt benne, ha mégis nekilátott.
A próbák idején történt első, kurta látogatását követően, már a Tartuffe bemutatója, kritikák megjelenése után azonban anyám is szorgalmazta Laci meghívását egy vacsorára. Már előző este bevetette magát a konyhába, onnan ment ajtót nyitni, amikor csengettek, majd hatalmas rózsacsokorral a kezében nyitott rám a nappaliban, ahol a tévét bámultam. A csokor a város egyetlen olyan virágos boltjából érkezett, amely vállalta akkoriban az efféle polgári kunsztot, és futárszolgálatot működtetett. A rózsákat Márkus küldte, a mellékelt kártyán ennyi állt: Magda, holnap érkezem, kezedet csókolom, Orgon-Laci!"Szép este volt, nyolctól hajnalig dőltünk a röhögéstől – húgomat persze időben ágyba tették, de engem eszükbe sem jutott kirekeszteni –, közben elfogyasztottunk egy remek vacsorát. A dolognak mégsem lett folytatása. Ahogy Márkus, úgy apám is inkább a barátságok lehetőségét szerette, az egymás iránti szeretet légiességét, amelyben még nem képződhetnek komolyabb feszültségek.Márkus László pár évvel később, 1981-ben, A fösvény címszerepében alakított ismét nagyszerű Molière figurát. Nem volt könnyű menet. Egy évvel korábban derült ki, hogy csontvelő rendellenességei – 1975-től küzdött kisebb-nagyobb rosszullétekkel – leukémiába fordultak.
1982-ben másfél évre elhagyta a színpadot, kezeléseken esett át.
Nem játszhat, de kezdi feljegyezni gondolatait a színházról, színészetről. Máig sem tananyag.
Márkus László 1983-ban, a Kiváló és Érdemes Művész kitüntetései után megkapta a Kossuth-díjat. 1984-ben jelent meg Harangozó Márta Márkus Lászlóval készítet interjúkötete. Márkus a mélységeket sem kerüli benne, de végtelenül szórakoztató, ahogy például a színházi lilaság ellen ágál, majd a lilát említi kedvenc színeként. Vagy az, ahogy az őszinteséget jelöli a számára legfontosabb emberi értéknek, majd pár oldallal arrébb azt fejtegeti, mennyire bosszantják a betegségével kapcsolatos mendemondák, hiszen az csupán egy makacs vírusfertőzés. Arról is beszámol, hogy idősödve eszébe jutott, hiába polgári zsúrfiú, csak belép a pártba, mert azt gondolta, azzal is szélesedne a közönsége; de azt is elmondja, hogy erről a csacsiságról lebeszélték a hozzá közelállók. Elcsendesülései, felhördülései, önironikus, szarkasztikus, kollégákat csipkedő, nekik gyorsan megbocsátó szavai minden porcikájában önazonos személyiségnek mutatják.Miközben Márkus próbálta legyőzni a betegségét, apám elköltözött tőlünk.
A külön lakás elsimította szüleink kapcsolatának gyűrődéseit.Apámat erős érzelmi szállak fűzték anyánkhoz, s nem csupán anyánk élete végéig – 1998-ban ment el –, hanem azon is túl. Két újabb házasságában mindkét feleség csendes beletörődéssel kísérte, ha apánk úgy érezte, muszáj „kiugrania" Magda sírjához.Márkus László 1985. december 31-én, az MTV szilveszteri műsorának felvétele közben halt meg. Apám szótlan lett. Végül, napokkal Márkus temetése után, miközben új otthona, a párszintes budai kockaház másfélszobás lakásának nappalijában kortyoltuk a maga keverte nescafét, egyszer csak megkérdezte: "Emlékszel a fókára?"
Ami azt illeti, még ma is emlékszem.

Sztankay István (b) Tartuffe és Márkus László Orgon szerepében Moliére Tartuffe című színművének próbáján, 1978. február 17-énForrás: MTI/Horvát Éva


Források:
Márkus László – Harangozó Márta, Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1984, Budapest
Márkus – összeállította és szerkesztette B. Fábri Magda, Budapest-Print (dátum nélkül) Budapest
A Sztankay - szakdolgozat, Sztankay Orsolya színész szak, Színház- és Filmművészeti Egyetem 2002. Budapest
Sztankay – Léner Péter, Corvina Kiadó 2017. Budapest
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: színházi adattár

Előző
Következő