25 év után bezár Budapest egyik legendás szórakozóhelye

Vágólapra másolva!
Március végén végleg bezár Budapest egyik legendás klubja, az Operaház mellett található Morrison's Pub.
Vágólapra másolva!

Szeretettel hívunk meg e 25 év lezárásaként az utolsó bulimaraton hétvégénkre, hogy együtt ünnepeljük az átélt csodás emlékeit, ennek a negyed évszázadnak - írja Facebook-oldalán a Morrison's Pub.

A Révay utcában található legendás szórakozóhely ezen a hétvégén vár mindenkit, "aki valaha szeretett ide járni, törzsvendég volt vagy itt dolgozott", hogy együtt búcsúztassák a helyet.

A klub 25 éve nyitott meg, és ahogy a szervezők fogalmaznak, ezalatt

A „Brit Pub" koncepció azonban nem csak sikeresen keltette életre ezt azt álmot, de formálta is a társadalmat, szeretetet, elfogadást és örömöt hirdetve vendégei között, feledhetetlen emlékeket adva minden generációnak - írják.

A Facebook-bejegyzésükből az azonban nem derül ki, hogy miért zár be a hely.