Kiakadt a Bowie-szobor alkotója a vandálokon

David Bowie
Szobor
Vágólapra másolva!
Jó szándék és nagyon sok szeretet szülte az emlékművet. Így fogalmazott az első köztéri David Bowie-szobor alkotója, miután megrongálták a munkáját. 
Vágólapra másolva!

Alig volt pár napos a világ első köztéri David Bowie-szobra, mikor megrongálták. A vandálok azt fújták a földre, a szobor elé, hogy „először etesd meg a hajléktalanokat!” A David Bowie több művészi alteregóját megidéző alkotást a múlt hét elején leplezték le a buckinghamshire-i Aylesburyben. Azért épp ott, mert Bowie Ziggy Stardust nevű alteregója

ebben a városban lépett fel először élő koncerten,

és két albummal is itt debütált a '70-es évek elején. A szoborprojekt közösségi finanszírozással valósult meg, amivel 100 ezer fontot, azaz körülbelül 35 millió forintot gyűjtöttek össze. A vandáloknak valószínűleg az csíphette a szemét, hogy ekkora összeget szántak egy ilyen méretű szoborra, bár ennek a véleménynek nincs konkrét nyoma az odafújt szövegben. A hajléktalanok megsegítésére tett javaslat mellett azért a „nyugodj békében, DB”-felirat is megjelent a szoborcsoport mögötti falon.

A szobrász Andrew Sinclair most szólalt meg először az üggyel kapcsolatban. Azt mondta, „utálom a szándékos rongálást. Ezt az egész projektet

és egyértelműen a rajongóknak szólt. És persze Bowie emlékezetének és családjának is. Egy csomó szeretet, jószándék és kemény munka van benne.” A vandál firkálmány jótékonysági utalásához annyit fűzött, hogy a támogatás egyetlen pennyje sem származott közpénzből, és ők soha nem is kértek ezért pénzt az államtól. Szerinte az egész firkálás, a mögötte húzódó indítékkal együtt idiótaság, mert semmi értelme nincs, és ahogy fogalmazott a szobrás, „csak még bosszantóbbá teszi az egészet” - írja az NME.