Majdnem 8 milliárdért kelt el ez a kínai tál

Vágólapra másolva!
Több mint 7,7 milliárd forintnak megfelelő hongkongi dollárért kelt el egy kínai tál a Csing-dinasztia korából. Nem ez az első eset, hogy ilyen sokat fizettek egy árverésen: az utóbbi években sorra számol be rekordközeli leütési árakról a Sotheby's hongkongi háza, az ázsiai vevők vagyonukat szívesen fektetik gyémántba, kézitáskába, antik porcelánba.
Vágólapra másolva!

Egy rendkívül ritkának számító, Csing-dinasztia korabeli tál 239 millió hongkongi dollárért,

7,74 milliárd forintért kelt el

kedden egy hongkongi árverésen - közölte a Sotheby's aukciósház.

A 14,7 centiméter átmérőjű, finoman mintázott porcelánedényt kínai és nyugati festési technikákkal dekorálták, a virágok között nárcisz is látható, mely ritkán tűnik fel kínai kerámián. A rózsaszín és kék háttér előtt kék és zöld minták díszítik a tálat.

A műkincset egy neve elhallgatását kérő vevő nyerte el a licitálás első öt percében

239 milliós ajánlatával.

„Műfajának kétségkívül legszebb példánya a tál. Összesen három olyan példány ismert, amelyen ez a finom rózsaszín háttér tűik fel” - mondta Nicolas Chow, a Sotheby's Asia elnöke.
A mesés összeg azonban

nem jelent rekordod a kínai kerámiatárgyak árveréseinek történetében.

Egy Szong-dinasztia korából származó ezeréves tál októberben 32 millió euróért (10 milliárd forintért) kelt el.
Az utóbbi években sorra számol be rekordközeli leütési árakról a Sotheby's hongkongi háza,

az ázsiai vevők vagyonukat szívesen fektetik gyémántba, kézitáskába, antik porcelánba.

A most eladott tálat Kang-hszi kínai császár használta az 1720-as években. A műremek a pekingi Tiltott Város egy császári műhelyében készült, kis kézműves csapat alkotta Európából érkezett jezsuiták segítségével, akik magukkal vitték festékeiket és technikáikat - írta az aukciósház közleménye.