Az embereket régóta ugyanaz a háborús vágy és hataloméhség hajtja

Valerij Fokin

„Abban gondolkodunk, hogy a jövőben, közös produkciót hozunk létre a Nemzeti Színházzal és a szentpétervári Alekszandrinszkij Színházzal. Magyar és orosz színészekkel megvalósulhat egy közös előadás. Legalábbis logikusan – ha tovább visszük barátommal, Vidnyánszky Attilával a két színház kapcsolatának folyamát -, ez adódna." – mondta Valerij Fokin, a világ egyik legnagyobb rendezője az Origónak adott interjújában. Valerij Fokin rendező, az 1756-ban alapított szentpétervári színház igazgatója, Oroszország Nemzeti Művésze és még számos magas állami kitüntetés birtokosa, a többi között Lengyelország Érdemes Művésze. Tanított Moszkvában és Krakkóban. 1991-ben alapította meg a moszkvai Mejerhold Központot, a város egyik legjelentősebb kortárs művészeti intézményét, melyet húsz éven át vezetett. Két alkalommal is megkapta a legrangosabb orosz nemzeti színházi fesztivál, az Arany Maszk díját. Vági Barbarának a MITEM megnyitója után adott interjút. Alig néhány perce volt, de ez alatt a kis idő alatt is kiderült, hogy a rendező végtelenül kedves, türelmes és rengeteget humorizál.

Lényegében már hazajár Budapestre és Magyarországra. Mennyire izgalmas önnek az országunk és a főváros?

Elsősorban az emberek és a színház, ami ide vonz. Ez az én szakmám – ez az életem. A kapcsolataim, amelyek összekötnek a magyar színházi emberekkel, első helyen szerepelnek számomra. Így volt ez fiatalabb koromban is, amikor először jöttem Magyarországra, és ugyanígy folytatódik ez a mai napig is, hiszen

az az alkotói kapcsolat, amely a Nemzeti Színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával összeköt, számomra elsőrendű prioritás.

Ezen túl persze Budapest gyönyörű, természetesen. De számomra ez mégiscsak másodlagos. Az emberekkel való kapcsolatom az első.

Valerij Fokin fotó: Talán Csaba

Amikor Magyarországon, Budapesten jár, van-e ideje megnézni egy-egy magyar előadást?

Sajnos erre nagyon kevés lehetőségem van. Évekkel ezelőtt több időm volt, akkor beültem sok előadásra. Mostanában viszont az a helyzet, hogy vagy nagyon rövid időre tudok csak jönni, mint például most, amikor egy előadást hozunk. Ilyenkor próbálunk, aztán lemegy az előadás, és már megyünk is tovább a társulattal. Amikor pedig dolgozni jövök – egy-egy előadást rendezni -, az is feszített munka. Sajnálom, hogy kevés magyar színházi darabot tudok megnézni, mert ahhoz, hogy bármilyen komolyabb benyomásom, objektív rálátásom legyen a magyar színházról, arra lenne szükség, hogy különböző színházak különböző előadásait láthassam.

Fokin: Egészen egyedülálló a Nemzeti Színházzal való kapcsolatom. fotó: Talán Csaba

Az idei Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) a Svejk. Visszatérés című darabot hozta. Hová sorolja ezt az előadást az ön rendezései között, és miért éppen ezt a darabot mutatják be a fesztiválon?

Igazság szerint igyekszem nem elhelyezni az előadásaimat az alkotói pályámon – inkább arra törekszem, hogy minél őszintébb előadásokat hozzak létre, minél inkább belülről építkezzek. Az a célom, hogy az általam elképzelt, és a megvalósított előadás között minél kisebb legyen a távolság. Az idei MITEM-re hozott darab, a Svejk. Visszatérés kapcsán az volt a szándékom, hogy komoly üzenetet fogalmazzak meg arról a világról, amelyben most élünk.

Az idei MITEM-re a Svejk.Visszatérés című darabot hozta. fotó: Talán Csaba

És mi ez az üzenet?

Ezt nagyon nehéz így megfogalmazni, hogy nem látták még a darabot, és egyébként is néhány percünk van csak a beszélgetésre. De megpróbálom. Mindenek előtt érdemes megnézni az előadást. (nevet.)

Amit mindenképpen el tudok mondani, hogy ez nem a regény adaptációja, hanem egy eredeti darab, amelyben Svejk száz év elteltével visszatér közénk, és azt látja, hogy szinte semmi sem változott ebben a világban.

Az embereket ugyanaz az ambíció, a háborús vágy és a hataloméhség hajtja. Ilyen értelemben ez a Svejk egyáltalán nem komédia, inkább tragikus mű. Sokan ahhoz szoktak hozzá, hogy kiemelik a regény anekdotikus részeit, arra emlékeznek. Azokban pedig rengeteg a drámai, tragikus, komoly mélység. Számunkra az volt a legfontosabb feladat, hogy ezt megvalósítsuk.

Valerij Fokin fotó: Talán Csaba

Több éve visszajár a MITEM-re egy-egy előadással. Hol helyezné el a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót a nemzetközi fesztiválpalettán?

Ami a világ színházi kínálatát illeti, nehéz megítélnem. De Közép-Európában mindenképpen nagyon komoly helyet vívott ki magának. Ez leginkább abban mérhető, hogy a környező országok színházi vezetői rendre emlegetik a fesztivált, beszélnek róla, tudnak róla. Örömmel újságolják, ha meghívást kaptak, vagy már felléptek itt, és ez mindenképpen annak a jele, hogy szívesen jönnek, szívesen mutatják be itt az előadásaikat.

Egy közös előadást tervez a Nemzeti Színházzal fotó: Talán Csaba

Különösen egyedülállónak nevezte a MITEM megnyitóján az ön színháza, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház és a Nemzeti Színház kapcsolatát. Nemcsak a fesztiváljaikra hívják meg egymást, hanem egymás színházaiban is rendeznek – ön itt rendezte meg a Krokodilus című előadást, Vidnyánszky Attila pedig a Bűn és bűnhődést a szentpétervári színházban. Melyek a további terveik?

Ennek a kapcsolatnak az egyedülállósága abban ragadható meg, hogy teljes mértékben nyitottak vagyunk egymás felé – bármilyen alkotói gondolat vagy javaslat merül fel. Ahogyan említette is, nem korlátozódik a kapcsolatunk csupán arra, hogy meghívjuk egymás előadásait a saját fesztiváljainkra, hanem sikerült elérni azt is, hogy a két színház vezetője „helyet cserélt", és a másik színházában rendezett egy-egy előadást. Nagyon tudatosan építjük, szélesítjük, mélyítjük az együttműködést. Azt gondolom, hogy abban lehet perspektíva a jövőben, ha tudnánk közös produkciót is létrehozni. A Nemzeti Színház és az Alekszandrinszkij Színház közösen, magyar és orosz színészekkel megvalósíthat egy közös produkciót, én úgy gondolom. Legalábbis logikusan – ha tovább visszük a kapcsolatunk folyamát -, ez adódna.

Az igazán tehetséges színész bárhol a világon érvényesülhet - függetlenül attól, hogy milyen iskolában tanult. fotó: Talán Csaba

Ez hihetetlenül izgalmas lenne – konkrétumokat már lehet tudni? Legalább annyit, hogy Vidnyánszky Attilával beszéltek már erről?

Ennyit elmondhatok, hogy igen, volt már erről szó. Sokat beszélünk a jövőről, az együttműködésünkről Vidnyánszky Attilával, aki – bátran mondhatom, hogy – a barátom.

Valerij Fokin fotó: Talán Csaba

Felmerül a kérdés - ha már közös produkcióról beszélünk, amelyben orosz és magyar színészek egyaránt szerepelnének -, hogy van-e különbség a magyar és az orosz színészet között?

Ó, ezt sokszor kérdezték már tőlem. Természetesen, van különbség. Elsősorban a színházi iskola különbözik – ez tetten érhető. Ugyanakkor mindig hangsúlyozom, hogy a tehetséges színész bármilyen országban, bármilyen nyelven érvényesülhet, és megmutathatja magát. Ha az ember egy igazi tehetséggel, egyéniséggel találkozik, az iskola háttérbe szorul. És itt, a Nemzeti Színházban vannak ilyen színészek.