Harminc év után került elő egy ellopott Chagall-festményt

Chagall, lopott festmény
Vágólapra másolva!
Harminc éve lopták el egy New York-i lakásból azt a Marc Chagall-festményt, amit most visszaadnak a hajdani tulajdonosok vagyonkezelőjének.
Vágólapra másolva!

Marc Chagall (1887-1985) francia festő 1911-ben készült Othello és Desdemona című képét több mint egy tucat egyéb műalkotással és ékszerrel együtt lopták el a Heller házaspár lakásából. A képen a Shakespeare-dráma címszereplője, Othello

kardot tart a kezében és az ágyon fekvő feleségére néz.

Évtizedekig egy padláson porosodott az értékes alkotás Forrás: FBI

A Chagall-festmény tavaly került elő, egy washingtoni galériának kínálgatták kétszer is, de mindkétszer nemet mondtak a galéria szakértői. Kérték az eladót, igazolja, hogy legálisan van a tulajdonában. Ilyet viszont nem kaptak, viszont jelentették az ügyet az FBI-nak. „Innentől vettük át az ügyet” - mondta Marc Hess, az FBI műalkotásokkal kapcsolatos bűnügyekre szakosodott csapatának tagja. Azt is elmondta, hogy az eladással próbálkozó marylandi férfi

évtizedeken át a padlásán tárolta a festményt

egy ajtókeretből és furnérlemezből barkácsolt dobozban. A periratokból kiderült, hogy a férfi állítólag a '80-as évek végén, vagy az '90-es évek elején egy másik férfitól kapta a festményt, aki a gyanú szerint Manhattan Upper East Side negyedének egy lakásából lopta el. Ez volt a már említett Heller házaspár lakása, amelyben Renoir-, Picasso- és Hopper-képek is voltak. A férfi ékszerkereskedő volt, 1998-ban halt meg, felesége 2003-ban. A tolvaj, és a képet a padlásán őrző férfi valószínűleg nem számoltak azzal, hogy jól dokumentált és ismert műalkotásokat ellopásuk után igen nehéz piacra dobni.

Az ügyész csütörtökön kérte a bíróságot, hogy adja át a képet a család vagyonkezelőjének, aki ezután aukcióra bocsátja. A bevétel a lopáskárt megtérítő biztosítóé és a vagyonkezelő támogatta jótékonysági szervezeteké lesz.

Külön érdekes, hogy a tolvaj és a festményt a padláson őrző orgazda már nem büntethető, ugyanis idő közben a bűnük elévült. „A férfi, akit a műkincslopással gyanúsítunk, más tolvajlások miatt már ült börtönben” - közölte az FBI.