Krasznahorkai László újra a legesélyesebbek között

2018.04.13. 09:54

Krasznahorkai László Megy a világ című elbeszéléskötete felkerült a Nemzetközi Man Booker rövidlistájára is.

A nívós irodalmi díj, a Nemzetközi Man Booker-díj hosszúlistájára kerülése után Krasznahorkai László szerda este óta már a rövidlistáról várja a május 22-ei eredményhirdetést. Ugyanis akkor derül ki, hogy az évek óta az irodalmi Nobel-díjra esélyesek közt is szereplő

Krasznahorkai László 2015 után újra megkapja-e

a Nemzetközi Man Booker-díjat - írja a Könyvesblog. Szerda este a díj hivatalos oldalán közzétették a 2018-as díj nemzetközi verziójának hatos rövidlistáját, amelyen szerepel Krasznahorkai László Megy a világ című, 2013-as elbeszéléskötetét. A rangos irodalmi elismerést 2004-ben hirdették meg először, és eleinte kétévente ítélték oda egy-egy olyan szerző életművéért, aki angolul is ír, vagy műveinek nagy része angolul is elérhető. Viszont 2016 óta már évente adják, és egy-egy mű alapján hirdetnek győztest. Annyi kritérium van, hogy az egyébként bármilyen nyelven írt irodalmi alkotás angol fordításban is megjelenjen.

A listán egyébként ott van a szintén Han Kang dél-koreai írónő, aki Krasznahorkaihoz hasonlóan szintén megkapta már ezt a díjat. A díjat Krasznahorkai 2015-ben kapta, Kang pedig 2016-ban a Növényevő című munkájáért. 

A rövidlista:

  • Virginie Despentes: Vernon Subutex 1 (Franciaország)
  • Han Kang: The White Book (Dél-Korea)
  • Krasznahorkai László: The World Goes On / Megy a világ (Magyarország)
  • Antonio Muñoz Molina: Like a Fading Shadow (Spanyolország)
  • Ahmed Saadawi: Frankenstein in Baghdad (Irak)
  • Olga Tokarczuk: Flights (Lengyelország)

A fenti promóvideóban Lisa Appignanesi, a nemzetközi díjat odaítélő bizottság elnöke azt mondja, „nagyon nehéz lesz kiválasztalni a győztest, de ott leszünk, megcsináljuk, és ez egy óriási élmény lesz. És úgy gondolom, az olvasók is méltányolni fogják a munkánkat, amint ők is elolvassák ezeket az alkotásokat”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK