Kilenc évig maradt a társulatnál. Nem volt sok az adott körülmények között?

Azért játszottam olyan szerepeket, mint Camus Caligulájának címszerepe vagy a Királynő katonáinak főszerepe, a Macskák Elvisz Trénje. Olyan színészóriásokkal, mint Tolnay Klári, Sztankay István, Sulyok Mária, Mensáros László. Ennek ellenére próbáltam továbblépni, de nem ment. Posztgraduális rendezőképzésre is jelentkeztem. Ádám Ottó indította az osztályt, azt mondta, őrültség, amit tervezek, de próbáljam meg. Az utolsó felvételi fordulón rúgott ki. Akkor azt mondta: esetemben időpocsékolás az egész, hiszen én amúgy is rendezhetek. Abba nem akart belebonyolódni, hogy miként, amikor havonta harmincnégy előadást játszom a színházában. 

Cseke Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanárFotó: Polyák Attila - Origo

Miként sikerült végül kitörnie a körúti teátrum fogságából?

Csiszár Imre „mentett ki”, akit kineveztek a Nemzeti Színház főrendezőjévé, majd direktorává. A főiskola óta jóban voltunk, még egy vizsgafilmben is játszottunk együtt, mert őt a rendezés mellett a színészet is érdekelte. Szerettem Imrével dolgozni, mert határozott elképzelése van az előadásokról, meg tudja mondani a színészeknek, mit vár tőlük.

Nemrég Csiszár Imre mondta el az Origónak, milyen kurtán-furcsán menesztette pozíciójából két év után az MDF-kormány. A műkritikus Ablonczy László került a helyére. Ő nem marasztalta?

Sokat járt le Debrecenbe, írt rólam rosszat is, jót is. Amikor elszerződtem a Madáchba, azt mondta: ha ezt meglépem, soha többé nem írja le a nevemet. Ilyen előzmény után a szerződtetési tárgyalásra sem mentem el.

Tizenhat évig volt szabadúszó. Nem könnyű kenyér.

Amikor 1992-ben eljöttem a Nemzetiből, a barátaim, egy ügyvédházaspár, azt mondták: csinálunk neked egy „bétét”, ne félj semmitől, ez a jövő. Tartottam kicsit a dologtól, de nem volt bennem erős félelem. A középiskolás gazdasági ismeretekkel átláttam a dolog könyvelési, adminisztratív részleteit. Aztán szívfájdalommal néztem sok nagynevű kollégát, ahogy a számlatömbjükkel tehetetlenkednek. Nem színésznek való az ilyesmi, a színésznek játszania kell. Nem jó helyzet, amikor a színészből számlaadó, szövegmondó kisiparos válik.

Már családos emberként döntött a számlaadói életforma mellett?

Sára lányunk már megvolt. Egyébként a feleségem, Sára Bernadette is akkor jött el a Nemzetitől, az ő szüleivel laktunk akkoriban. Amit Dettivel kerestünk, beraktuk egy dobozba, onnan vettük ki a pénzt, ha szükség volt valamire. Akkor sem szorult össze a gyomrom, ha csak hatvan forint akadt benne. A Madách Színházban maradt még pár előadás, amelyben játszottam, és a teátrum új igazgatója, Kerényi Imre külsősként visszavett a társulathoz. Ami jelentett némi biztonságot, de valódi tagságot nem.

Teltek-múltak az évek, majd egy szép napon felkérték: legyen a debreceni színház direktora. Már ott megvalósulhatott volna a gyerekkori álom.

A város polgármestere, Kósa Lajos ajánlotta fel a lehetőséget, ám a családom nem akart leköltözni. Sára érettségi, a kisebbik lányom, Dorka pedig iskolaváltás előtt állt. Szóba került, hogy ingázva igazgassak: azt szakmailag komolytalannak tartottam. Egyébként Verebes Istvánnak is eszébe jutott direktorsága idején: vezessük egy évig együtt a nyíregyházi színházat, aztán vegyem át tőle a posztot. De azt a polgármester asszony nem akarta. Kecskemétre is pályáztam volna már 2008 előtt is, de amikor hallottam, hogy Csiszár Imre ugyancsak indul, visszaléptem. Végül ő akkor – Törőcsik Mari kérésére - a Művész Színházat vette át.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Akik igazgatni hívták, honnan tudták, hogy alkalmas rá?

Nem bonyolult: ismertek, tudták, miként gondolkodom a színházról. Az sem volt titok, hogy elvégeztem a színművészeti egyetem doktorandusz képzőjét, DLA-fokozatot szereztem, ami a PhD megfelelője a művészképzésben.

Amikor a 2008-as pályázaton elnyerte a kecskeméti Katona József Színház direktori posztját, nemcsak politikai szempontok alapján támadták, hanem szakmai kompetenciáját is megkérdőjelezték.

Sokan azt gondolták, olyan színházat akarok csinálni, mint amilyen a Madách volt az ottani éveim alatt. Tudomásul vettem, s mindenkinek azt mondtam: adjatok egy évet, azalatt kiderülhet, mit gondolok a színházról, milyen irányba indulok. Másfél évvel később megkeresett az azóta elhunyt neves kritikus, Koltai Tamás, és azt mondta: „Bocsánatot kérek!” Ő korábban nagyon kikelt a kinevezésem ellen.

Ami addig történt: egyszerű menet volt?

Volt, amire számítottam, volt, amire nem. Mindenestre nyitott voltam, úgy álltam a dolgokhoz: ha valamit meg kell tanulnom, akkor azt megtanulom. Ahogy abban is biztos voltam: ha úgy érzem, hogy nem megy, inkább leköszönök. Az is fontos volt, hogy Cseke Péter maradjak, ne legyen belőlem „igazgató úr”. Már gyerekkoromban sem a rangra áhítoztam, hanem a színházcsinálás feladatára. Amit csak önazonosan lehet hitelesen, hatékonyan művelni.

Említette: lehetne tanítani is a színházigazgatást. Milyen tárgyakat javasolna?

A gazdaságiak mellett a pszichológiát mindenképpen. Valamint olyan kurzusokat, amelyekben elemezhetők, gyakorolhatók a döntési helyzetek. Színházvezetőként rendszeresen olyan döntéseket hozok, amelyek meghatározzák százötven közvetlen munkatársam, illetve a családjuk – úgy már félezer ember – életét. Mindemellett persze van, ami nem tanítható. Ahogy a színészethez, úgy a színházvezetéshez is szükség van hivatástudatra.

Mi a legfontosabb abból, amit ön tanult meg a színházvezetés gyakorlata során?

Hogy dönteni azonnal kell. A vezető nem keltheti a bizonytalanság érzetét a munkatársaiban. Jobb elegánsan korrigálni egy nem jól átgondolt döntést, mint tétovának, tanácstalannak látszani. Baj akkor van, ha a korrekciók rendszerszintűvé válnak, de akkor az illető nem is alkalmas vezetőnek.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Harmadik igazgatói periódusában lesz változás abban a színházi profilban, amelyet már első igazgató ciklusa alatt kialakított, s amely a második alatt megszilárdult?

A színház kínálata színes, a biztos közönségsikert jelentő bemutatók mellett olyan művészszínházi előadásaink is vannak – adott esetben persze a színház azokkal kompatibilis játszóhelyein –, amelyeket például Zsótér Sándor vagy Szász János vitt színre vendégként. Játszunk operát is, van egy csodálatos balett-tagozatunk. Magyarországon a színházakat három státuszba sorolják: az első a nemzeti, a második a kiemelten támogatott, a harmadik az egyéb. Mi a kiemelten támogatottak közé tartozunk, ugyanakkor kínálatunk és más mutatóink szerint is teljesítjük már mindazt, amit az ország nemzeti színházai teljesítenek. Nem titkolt célom, hogy átkerüljünk ebbe a kategóriába.

Sikerül, vagy sem, annyi biztos: mostani megbízatása végén hatvankilencedik évében jár majd. Negyedszer is megpályázná a posztot?

Simán.