Újra összeáll Gáspár Győző egykori, a 2000-es évek legelején indult zenekara, a Romantic. 

A 2000-ben indult, Gáspár Győző alapította Romantic Facebook-oldalán egészen csütörtökig nem volt új bejegyzés az elmúlt fél évben. Most viszont egy jelentősebb poszttal törték meg a csöndet, mivel bejelentették, hogy

újra összeáll a trió,

azaz Völgyi Zsuzsi, Kunovics Katinka és az együttest kitaláló Győzike. 

A cigány zenét a modern hangzásokkal vegyítő Romantic nagyon sikeres volt már indulása után. Első nagylemezük 2000-ben jelent meg, és a sikerek, a lemezeladások olyan gyorsan repítették őket, hogy 2001-ben már a Petőfi Csarnokban találták magukat Enrique Iglesias előzenekaraként.Völgyi Zsuzsi ekkor még nem énekelt velük, csak néhány hónappal később csatlakozott. Az együttest 2001-ben meg is hívták Amerikába egy latinzenei fesztiválra, de előbb nem kapták meg a vízumot, majd mikor a média segítségével sikerült elintézni a papírokat, megtörtént a szeptembert 11-ei terrortámadás, ezért lemondták az utazást és a fellépést. A trió 2006-ig működött, aztán a két énekesnő a tévében sugárzott Győzike Show miatt megvált Gáspártól, aztán három évvel később újra bekerült az alapító. Akkor viszont Völgyi szállt ki, és került a helyére Toldi Anna. A mostani összeállás azonban az eredeti felállással megy, és ahogy a bejegyzésben írják is, „újra Színpadon” van, ez pedig valamilyen lekötött fellépésre utal. A további megkeresésekben bízva, a posztot azzal a telefonszámmal zárják, amelyiken megrendelhető a produkciójuk.