Lukács László a sokéves rutin ellenére is izgult, amikor tízezer ember előtt ünnepelhette meg a születésnapját a Budapest Parkban. A koncerten rendhagyó módon a frontember egyedül állította össze a dallistát személyes kedvenceiből. Lukács László azt is elmondta, hogy mostanában már nem sörözéssel ütöti el az időt a koncertek előtt. 

Az 50. születésnapját ünneplő Lukács László válogatta össze a dallistát a május 4-ei Tankcsapda-koncertre, az együttes 4 év után lépett fel újra a Budapest Parkban. Lukács László tízezer ember előtt ünnepelhette meg a születésnapját, és

a sokéves rutin ellenére nagyon izgult.

„Amikor ma reggel felkeltem, mondtam a barátnőmnek, hogy hiába a többezer buli, rendesen izgulok” - mondta a Ripostnak még a koncert előtt Lukács. A Tankcsapda történetében először az együttes a dalokat kronológiai sorrendben játszotta el, Lukács László személyes kedvenceit hallhatta a közönség 1989-től egészen napjainkig.   

A Tankcsapda tagjai a helyi stábbal egyeztettek a Budapest Parkban egy héttel a koncert előttFotó: Hirling Bálint - Origo

„Kellemes bizsergés járta át a testem, alig várom, hogy színpadra lépjünk. Mivel ez az én születésnapi bulim, így a többiek megengedték, hogy én válasszam ki a dalokat, majd, amikor odaadtam nekik a listát, jól lefikázták” - mondta Lukács László. A koncert előtt Sidlovics László átnézte a szólókat, Fejes Tamás dobos a pirotechnikai látvánnyal kapcsolatban egyeztetett a stábbal, Lukács László pedig egyszerűen csocsózgatott.  most azonban csocsózással kapcsolódott ki. Korábban máshogy volt, arról az időszakról Lukács azt mondta, „bedobtam pár sört, úgy lazítottam, de már leszoktam róla”. Azt is elmondta, hogy a jövőre 30 éves Tankcsapda tagjai között az a szokás megmaradt, hogy közösen pacsiznak színpadra lépés előtt és egyszerre bemondják a város nevét, ahol éppen játszanak.