Ismét a gyalogosoké lesz a Szabadság híd

Szabadság híd Szabihíd A lezárt Szabadság híd első napja. (2017 július 17)
A lezárt Szabadság híd első napja. (2017 július 17)
Vágólapra másolva!
Négy teljes hétvégére idén is a gyalogosoké lesz nyáron a budapesti Szabadság híd.
Vágólapra másolva!

A főváros nyári, Dunához kapcsolódó kulturális és sportrendezvényeiről: a Szabihídról, Szabad Tér Színház és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80. évadjáról, a Dunapest Fesztiválról, valamint a Budapest Urban Games - városi sportok fesztiváljáról számoltak be a humán főpolgármester-helyettes mellett a projektgazdák ma a Bálna Budapestben megrendezett sajtótájékoztatón.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes Forrás: Origo

Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes az elmúlt évek nagy fejlesztéseiről azt mondta, „az infrastrukturális fejlesztések magukban nem érnek semmit, ha nem teszünk meg mindent azért, hogy

Budapest és a Duna elválaszthatatlan egymástól, amit igyekszünk minél inkább kihasználni. A folyóval együtt élő város víziójára építjük azokat a városfejlesztési stratégiákat, amelyek mentén fejlesztjük a magyar fővárost.” Ezen kívül elmondta, hogy nagy sikere volt a Szabadság híd időszakos lezárásának az elmúlt két évben is. Ezeken a hétvégéken zárzák le a hidat:

  • július 14-15.;
  • július 21-22.;
  • július 28-29.;
  • augusztus 4-5.

A Szabihíd projekt alulról jövő spontán kezdeményezésként indult 2016-ban.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, valamint a Szabad Tér Színház igazgatója és művészeti vezetője elmondta, hogy „a Budapesti Nyári Fesztivál az ország legnagyobb kulturális fesztiváljaként, három hónapos programsorozata alatt, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80 éves jubileuma alkalmából kiemelt feladatának érzi, hogy ingyenes közösségi eseményekkel, kültéri programokkal és a színházi háttérmunkák, kulisszatitkok felfedésével

valamint betekintést engedjen a nagymúltú színház és fesztivál életébe. Ennek szellemében számos ingyenes közösségi eseményt és minőségi kulturális programot szervezünk. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad saját kikötőjében, a Margitszigeti Víztorony lábánál egy központi közösségi tér létrehozását tervezzük. A kikötő területére telepített nagy méretű dunai uszályt úgy alakítottuk ki, hogy kiterjesztett része lehessen a nagyszabású produkciókat létrehozó színház backstage-munkájának. Itt a látogatók betekintést nyerhetnek az előkészületekbe a nyilvános próbák alkalmával.”

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, a Szabad Tér Színház igazgatója és művészeti vezetője Forrás: Origo

A városvezetés egy Dunával együtt élő fővárost szeretne, mindezt olyan infrastrukturális fejlesztésekkel is támogatta az elmúlt években, mint a Margitsziget teljes megújítása, a Duna Aréna felépítése, a Palatinus fürdő és a kapuit hamarosan újra megnyitó Dagály Strandfürdő megújítása, valamint az engedélyeztetési és pályázati fázisban lévő Rak-Park és Duna-Buda projekt.

Augusztus 31. és szeptember 2. között harmadik alkalommal várja a közönséget a Dunapest összművészeti fesztivál. Sápi Zsófia projektmenedzser elmondta, hogy a folyó teljes fővárosi szakaszát lefedő helyszínein

több mint 100 fellépő mutatja be, mit jelent számára a Duna.

A kulturális, irodalmi és gasztronómiai programok mellett urbanisztikai programok, építészeti konferencia és tematikus séták is lesznek. Második alkalommal rendezik meg szeptember 1-én a Duna-átúszást a Budapest Urban Games városi sportok fesztiválja keretében. Sticzay Péter szervező azt mondta, hogy az átúszásra idén már ötszázan jelentkezhetnek, emellett a Citadellán futás, a Klauzál téren pedig grundfocibajnokság és streetball is várja a közönséget szeptember első szombatján.