Idén tovább dübörög a rock az Ifiparkban

2018.06.05. 14:48

2018-ban újra szól a rock a Várkert Bazárban, ami egykor a Budai Ifjúsági Park volt. A helyszín lényegében nem változott, ahogy a zenészek sem. A különbség annyi, hogy eltelt jó pár évtized az egykori, kultikus szórakozóhely legvadabb évei óta: csak az 1984-es bezárása óta 34. Az idei lesz a Volt egyszer egy Ifipark nevű koncertsorozat második nyara. 

A magyar rockzene fejlődésének meghatározó helyszíne volt a mostani Várkert Bazár helyén, az 1961 és 1984 között működő Budai Ifjúsági Park, amit 34 évvel ezelőtt, 1984. szeptember 23-án zárták be. Most pedig az új hely, a Várkert Bazár üzemeltetői egy sikeres koncertsorozattal 2017-ben élesztették újra a régi tüzet. A nosztalgiától nem mentes sorozat ötlete 2016 karácsonya körül fogalmazódott meg az üzemeltetőnél, ugyanis abban az időben

volt egy nagyon jó hangulatú Omega-koncert

a bazárban. Fél évre rá, 2017 nyarán pedig megrendezték a Volt egyszer egy Ifipark nevű koncertsorozatot. Lehetett sejteni, vagy inkább bízni abban, hogy ez nem egynyári dolog lesz, de a lényeg, hogy az első válogatásba a Piramis évek, a Beatrice, a Mini, a P. Mobil, a Skorpió és a Karthago került.

A Volt egyszer egy Ifipark sajtótájékoztatója. A pódiumon balról Keresztes Ildikó, Benkő László, Molnár György, D. Nagy Lajos, Bárány Attila, Gyutai Csaba, Földes László Hobo, Németh Zoltán, Meződi József, Németh Gábor, Szűcs Antal GáborForrás: Csudai Sándor - Origo

Egy évvel később, 2018 júniusának első keddjén pedig bejelentették a sorozat második nyári menetét, amelyben szerepet kap az Omega, D. Nagy Lajos szóló projektje, Hobo, az Apostol és a Dinamit. A sajtótájékoztatón a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója, Gyutai Csaba azt is elmondta, hogy a tavalyi bejelentés után bizony

több zenekar is kissé sértődve jelentkezett be,

és nehezményezte, hogy nem hívták meg. A zenekarok hajlandósága és a tavalyi sorozat telt háza után nem lehetett kérdés, hogy idén lesz folytatás.

Benkő László elmesélte azt is, mikor szippantós kocsik tömlőjét használták az első füstgépükhözForrás: Csudai Sándor - Origo

Az Omega képviseletében Benkő László billentyűs és Molnár György gitáros voltak ott kedden, és feleltek röviden a moderátor, Keresztes Ildikó – elsősorban az ifiparkos emlékeiket firtató – kérdéseire. Molnár György elmondta, hogy profi zenész karrierje előtt mindössze két alkalommal volt az Ifiparkban. Egyszer 16 évesen éppen az Omega koncertjén, egyszer pedig a Liversing buliján. Utóbbi azért volt emlékezetes, mert a koncert közben

nem sokkal mellette landolt egy vasszék.

Molnár azt mondta, nem is ment többször a Parkba közönségként. 

D. Nagy Lajos szólóprojektjével lép fel nyáronForrás: Csudai Sándor - Origo

D. Nagy Lajos Lajos 2018 nyarán szólóprojektjével lép fel a Várkert Bazárban. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy 1982 májusában lépett fel először az Ifiparkban, akkor még a Rolls Frakció énekeseként. Elmondása szerint a májusi koncertjükön 17-en voltak, viszont szeptemberben, a park idényzáróján már 6 ezren. 

Ez a Budai Ifjúsági Parknak volt köszönhető- magyarázta a rajongótábor duzzadását D. Nagy Lajos.

Hobo a legmeghatározóbb élményeit osztotta megForrás: Csudai Sándor - Origo

Az idei merítésben ott lesz Hobo is, aki a sajtóeseményen röviden összefoglalta az ifiparkos emlékeit. Eleinte még csak zenerajongóként próbált megnézni egy bulit, de nem engedték be. Második látogatásakor látta, ahogy a klubvezető Rajnák emberei verik a külföldi egyetemistákat, harmadik alkalommal Kex-koncerten volt, ahol a frontember, Baksa-Sóos brahiból 14-szer játszatta el az együttessel a Marina című Rocco Granata-dalt. Aztán hallhatta, amikor a közönség Radics Béla gitárkirályt ünnepelve üvöltötte, hogy 

Bélát a pártba!

És természetesen a legmeghatározóbb az volt számára, mikor már a Hobo Blues Band énekeseként léphetett fel. Elmondta, hogy egyszer egy bokorban gubbasztva leste meg a parkos koncertjükre érkező fiatalokat, és ugyanígy tett a koncert után is, mert kíváncsi volt, hogy milyen arccal távoznak az emberek. 

Németh Zoltán, az Apostol zenekar vezetője és billentyűseForrás: Csudai Sándor - Origo

Az Apostol képviseletében Meződi József és Németh Zoltán meséltek arról, hogyan lett az eleinte jazz-rockban utazó bandából szórakoztató zenét játszó együttes. Meződi viccesen mesélte: „az első élményem az volt, mikor Pécsről felkerültem, és a frász jött rám, mert a Németh azt mondta, hogy megyünk az Ifiparkba játszani”.

Meződi József (Apostol), Németh Gábor (Dinamit) és Szűcs Antal Gábor (Dinamit)Forrás: Csudai Sándor - Origo

A 2018-as sorozat zárókoncertjét a Dinamit adja. A formáció 1979-ben indult szupergroupként, mivel az akkori felállásba különböző együttesekből érkeztek a tagok. Vikidál Gyula a P. Mobilból, Németh Alajos a Miniből, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor pedig a Skorpióból. A sajtótájékoztatón Németh Gábor dobos és Szűcs Antal Gábor gitáros voltak jelen. És ahogy eddig már nagyon sokszor, most is tisztázniuk kellett magukat az évtizedes vádak alól, vagyis hogy ők egy államilag támogatott rockzenekar lettek volna. Most Németh Gábor mondta el, hogy annak idején, mikor bementek Erdős Péterhez, a Hanglemezgyár menedzseréhez, hogy vázolják a terveiket, három énekesben gondolkodtak. Az egyik Révész Sándor, a másik Charlie, a harmadik pedig Vikidál Gyula voltak. Az állami hátszél elmélete leginkább onnan jött, hogy sokan úgy gondolták, Erdős akaratából jött létre a zenekar, aki csupán azért találta ki az egészet, hogy Vikidált az új együttesbe építve zúzza szét a szemét annyira csípő P. Mobilt.

A Dinamit két év után, 1981-ben oszlott fel, viszont Némethék 2009-ben felélesztették, azóta zenélnek. Énekesük Rudán Joe, Vikidált pedig folyton hívják, hogy a régi idők emlékére ugorjon be, de egyelőre nem jött össze a régi felállás. Németh Gábor kedden elmondta, hogy a jövőre 40 éves Dinamit turnéján is számítanak rá, és bíznak benne, hogy sikerül elcsalniuk. 

A Volt egyszer egy Ifipark sorozat nyári menetrendje 2018-ban:

  • Június 29.: Omega
  • Augusztus 8.: D. Nagy Lajos
  • Augusztus 11.: Hobo
  • Augusztus 23.: Apostol
  • Szeptember 7.: Dinamit

Beszámolónk a tavalyi nyitókoncertről:

Ez az ember 64 évesen is felfalja a színpadot

A Várkert bazár Volt egyszer egy Ifipark elnevezésű koncertsorozata csütörtökön indult egy Piramis évek-fellépéssel. Ez az a Piramis-utódzenekar, amelyben Révész Sándor mellett Závodi János képviseli az eredeti felállást. A másik ilyen együttes továbbra is Piramis néven fut, abban ugyancsak játszik Závodi, mellette pedig ott van még Gallai Péter és Köves Miklós a klasszikus formációból.

KAPCSOLÓDÓ CIKK