220 ezer fotóval indított honlapot az MTVA

MTVA Archívum
Vágólapra másolva!
220 ezer fotóval elindult az MTVA Archívumának honlapja. Ez csupán a kezdet, az oldal készítői lépésről lépésre teszik hozzáférhetővé a nagyközönség számára az általuk őrzött, feldolgozott és folyamatosan digitalizált legkülönfélébb anyagokat: fotókat, szöveges híreket, mozgóképet, prózai és zenei hanganyagot, grafikonokat, ábrákat.
Vágólapra másolva!

Június 1-jén több mint 220 ezer fotóval elindult a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Archívumának honlapja. Ez önmagában is hatalmas képmennyiségnek tűnhet, de a Fotóarchívum

még több mint 13 millió eredeti negatívot és csaknem 2 millió digitalizált fotót is őriz,

úgyhogy ez csupán a kezdet. Nemzeti Fotótárban közrebocsátott felvételek száma a munka előrehaladtával folyamatosan bővül. A képanyag tematikus bontásban (életkép, kultúra, tájkép, természet, történelem, sport) és szabadszavasan is kereshető,

Fotónként 2000 Forintért magánfelhasználásra meg is vásárolható.

Az MTVA Archívumának nyitóoldala az indulás napján Forrás: Archivum.mtva.hu

Kedvcsinálónak a hosszas böngészéshez a fotószerkesztők a következő témakörökből állítottak össze érdekes válogatást: Babakocsi az ötvenes években, Fővárosi Állat- és Növénykert, Gémeskutak, Ikarus, Május 1., Süsü, a sárkány.

A honlapra látogatót két további lehetőség segíti az eligazodásban: külön tanulmányozhatja a legutóbb bekerült képeket, ez a visszatérő látogatók számára hasznos, illetve rákereshet a munkatársak ajánlatára, melybe kortörténeti értékű, művészi kivitelezésű vagy pusztán érdekes felvételeket válogattak. A honlap készítői

lépésről lépésre teszik hozzáférhetővé

a nagyközönség számára az általuk őrzött, feldolgozott és folyamatosan digitalizált legkülönfélébb anyagokat: fotókat, szöveges híreket, mozgóképet, prózai és zenei hanganyagot, grafikonokat, ábrákat. Az integrált archívum és az egységesített adatkezelés a nagyközönség tájékozódását is segíti. Az MTVA egyesített közgyűjteményei 1881-től, a Magyar Távirati Iroda alapításától napjainkig a nemzet kulturális vagyonát alkotják és gyarapítják.

A következő, második lépésre június végén kerül sor, amikor a Sajtóadatbank és Cikktár anyagaival bővül a kínálat: elérhetővé válik az MTI kőnyomatos híreinek digitalizált, kereshető gyűjteménye az 1887 és 1949 közti időszakban, illetve 1956-ban és a rendszerváltás két esztendejében (1989-1990). Az érdeklődők és a kutatók számára is meglepetéseket tartalmazó gyűjteményben megtalálhatók a Bizalmas kiadás, a Rádiófigyelő és a Magyar Országos Tudósító anyagai is. Az állomány fokozatosan bővül,

jelenleg az 1950-től 1987-ig kiadott, mikrofilmen tárolt, mintegy 1,5 millió hír digitalizálása zajlik.

A hónap végétől a Rádió- és Televízió Újság digitalizált lapszámai is felkerülnek a portálra, egyelőre az 1958-tól 2007-ig terjedő időszak. Harmadik lépésként a Rádió Hangarchívumának anyagai kerülnek fel a honlapra. Bár a harmincas években biztatóan gyarapodó gyűjtemény Budapest ostromakor megsemmisült, és 1956-ban is sok felvétel elpusztult, a szerkesztőség mégis őriz kuriózumokat, például Blaha Lujza dalolását, vagy Ferenc József császár és király dörmögését. A Zenei Archívum is páratlan kincsekkel rendelkezik, például hallható Bartók II. hegedűversenyének budapesti bemutatója, Fischer Annie zongorajátéka és Szvjatoszlav Richter magyarországi felvételei. A kottatár gazdag anyaga, például Kodály Zoltán ki nem adott dalainak kézirata, és

a Fölszállott a páva dedikált, a Rádiózenekarnak ajánlott példánya is elérhető lesz digitálisan.

Végül, a következő évtől a Mozgókép Archívum mutatkozik be a digitális térben összegyűlt közönségnek, a több mint egymillió műsorszámot tartalmazó gyűjteményből közreadott, egyre bővülő válogatás gazdag, tematikusan szerteágazó kínálatával. Az egyesített archívumban őrzött nemzeti vagyon nagysága és szellemi értéke ekkor válik majd minden korosztály számára pontosan érzékelhetővé, mindennapi életében, munkájában, tanulásában nélkülözhetetlenné.