A csíksomlyói nyeregtetőn mutatja be a Nemzeti Színház a passiót

Csíksomlyói passió
A Csíksomlyói passió próbája a Nemzeti Színházban, ahol 2017. március 10-én mutatták be a darabot.
Vágólapra másolva!
A csíksomlyói hegynyeregben, a hagyományos pünkösdi zarándoklat helyszínén mutatja be augusztus 18-án a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című darabot. Az előadást körülbelül négy futballpályányi területre tervezik, amelyre két színpadot is építenek majd. A Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncegyüttes művészei mellett csaknem 100 erdélyi táncos is szerepel székely népviseletben majd a csíksomlyói előadáson, és a darab végén egy székely táncot is bemutatnak majd. Vidnyánszky Attila, a darab rendezője, a Nemzeti Színház igazgatója azt mondta: számára ez a legfontosabb turné, amelynek létrejöttében sokat segített például Molnár Levente világhírű bariton és Böjte Csaba ferences szerzetes is. Az előadást a Duna televízió élőben közvetíti majd. 
Vágólapra másolva!

„Számomra ez a legfontosabb turné”

A Nemzeti Színház műsorán egy éve szerepel a Csíksomlyói passió kétfelvonásos, több mint három órás előadása. Vidnyánszky Attila az Origónak elmondta, hogy Csíksomlyón egy rövidebb produkciót mutatnak majd be.

– mondta a rendező.

Csíksomlyói passió - próba a Nemzetiben fotó: Talán Csaba


A Nemzeti Táncegyüttes már augusztus elején elutazik, és a helyi táncosokkal próbálnak. Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a darab koreográfusa azt mondta: az előadás körülbelül 100 székely táncossal egészül ki.

„Ez lehet a Hargita együttes, amelybe a környékbeli fiatalok is beszállnak majd. A lányok gyönyörű fekete-piros székely ruhában lesznek, a fiúk székely harisnyában, mellényben. Betáncoljuk a hatalmas teret."

Vidnyánszky Attila fotó: Talán Csaba

A csíksomlyói előadáson Böjte Csaba ferences szerzetes kórusa is részt vesz majd – tette hozzá Vidnyánszky Attila.
„Mi a színészekkel és a stábbal augusztus 13-án indulunk, és négy napig próbálunk – próbáljuk a helyszínre varázsolni az előadást” – mondta.
Különleges darab a Csíksomlyó passió a Nemzeti repertoárjában, Vidnyánszky Attila szerint kicsit kilóg az összes többi közül.

Scnell Ádám és Berettyán Sándor a Csíksomlyói passió próbáján fotó: Talán Csaba


„Nagyon lényegi kérdésekről szól. Az egész próbafolyamat hitvallások és egymásra találások sokasága volt. Számomra a csíksomlyói bemutató a legfontosabb turné. Ennél fontosabb nem lehet sehol a világon. Van is bennem szorongás, hogy meg tudunk-e felelni. Tudunk-e vajon hatni az akár több 10 ezres tömegre. Ez ugyanis nem egyszerű. Egészen más szabályok szerint működik az ilyenfajta előadás, hiszen ez nem egy könnyű, zenés műfaj, és nem is egy opera a maga hatásmechanizmusával. A Nemzeti Színházban bemutatott darab elmélyülést, ráhangolódást, belefeledkezést igényel. Inkább beszippantjuk a közönséget, minthogy kifelé áradva hatnánk az emberekre. Csíksomlyón éppen fordítva kell majd játszanunk: energiákat kell kilövellni."
A csíksomlyói előadásnak nemcsak az lesz a különlegessége, hogy székely táncosok is részt vesznek benne, hanem például az is, hogy Molnár Levente, világhírű bariton is beáll egy epizódra – mondta a rendező.

„Megtisztelő, és kötelez, hogy Molnár Levente segíti a munkánkat, és hálásak vagyunk Böjte Csabának és a helyieknek is, hogy segítettek abban, hogy létrejöjjön ez az előadás."

Barabás szerepét játssza Bordás Roland a Csíksomlyói passióban fotó: Talán Csaba

A Csíksomlyói passió utazó változatát egyébként a tervek szerint máshol is bemutatják majd. A Nemzeti Színház tárgyal már Esztergommal, Kisvárdával és Gyulával.
„Egy tíz előadásos turnét tervezünk. Hogy mennyi idő alatt valósul meg, azt még nem tudjuk, ugyanis komoly szervezést és befektetést igényel az előadás utaztatása. Minden helyszínen helyi táncosokkal egészülne ki a darab” – mondta Vidnyánszky Attila.

Reménykedtünk, hogy egyszer elvihetjük az előadást Csíksomlyóra

Zsuráfszky Zoltán azt hangsúlyozta, hogy nagy élmény lesz a csíksomlyói előadás.

Zsuráfszky Zoltán Forrás: MTI/Bruzák Noémi


„A világ magyarságának olyan helyszíne Csíksomlyó, amely egy csoda – nemcsak a búcsú alkalmakor. Remélem, hogy sok tízezer néző gyűlik majd össze a nyeregtetőn. Hatalmas élmény az anyaországból elvinni a darabot, amely csíksomlyói indíttatású. Vidnyánszky Attilával többek között éppen azért készítettük el az előadást, mert abban reménykedtünk, hogy egyszer lesz alkalom bemutatni Csíksomlyón is. Most jött el az idő, és nagy örömmel készülünk.”

Tóth Auguszta Mária szerepében a Csíksomlyói passióban fotó: Talán Csaba


Tóth Auguszta játssza Mária szerepét a darabban. Szerinte egészen más lesz az előadás Csíksomlyón.
„Természetesen nem alapjaiban változik meg a darab, de a tervek szerint a három órás előadást egy óra ötven percesre rövidítjük. Emiatt újra kell gondolni az egészet. Az én szövegemből is ha kiesik négy mondat, újra kell értelmezni, másként kell átérezni” - mondta.

Berettyán Nándort Jézus szerepében láthatjuk – ő is azt mondta az Origónak, hogy több rész kiesik az előadásból, és térben is teljesen átalakul.

Elkezdődött a Csíksomlyói passió felújító próbája fotó: Talán Csaba


„Itt, a Nemzetiben egy forgószínpadon mutatjuk be az előadást, ott pedig egy száz méteres színpad lesz – teljesen más mozgást, koreográfiát igényel.”

Jelenet a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című előadásából - középen Berettyán Nándor Jézus szerepében Fotó: Talán Csaba


Berettyán Sándor aki János apostolt játssza – azt mondta: óriási megtiszteltetés, hogy a Csíksomlyói passió „hazamegy”, és 300 év után ott mondhatják el azokat a szövegeket, amelyek éppen ott születtek.
„Elképesztő érzés lesz egy ősi, magyar, keresztény, szent helyen játszani egy ilyen nemes darabot” – mondta.