Világrekord hosszúságú kígyó született a Millenárison

Lego-kígyó
KidFest
Millenáris
2018
Vágólapra másolva!
Elkészült minden idők leghosszabb, Lego-kockákból épített játékkígyója. A hétvégén a Millenárison tartott KidFestre kilátogató több mint 5000 gyerek és szüleik segítségével megépült az új világrekordnak számító, 321 méteres kígyó, amellyel túlszárnyalták az öt éve Malajziában készített, 318 méteres alkotást. 
Vágólapra másolva!

Világrekord született a LEGO Store Budapest és a Nickelodeon közös hétvégi rendezvényén, a KidFesten. Megépült a világ leghosszabb, Legóból épült kígyója. Az építést már pénteken elkezdték az előre regisztrált iskolás osztályokkal és óvódás csoportokkal a Millenárison.

Épülnek a rekordkígyó elemei Forrás: KidFest

Aznap ott volt Kiss Gergely olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó is a gyerekekkel, aki a gyerekkoráról is mesélt. Azt mondta, „két gyerekkori szerelmem van, a Ford Mustang, illetve a Legózás, és mindkettőnek a mai napig hódolok, igaz, utóbbinak csak a lányaim társaságában. Az előbbi az indiánmániámból ered, mert kedvenc hőseim jártak mustangokkal, illetve az amerikai filmekben látott gyönyörű autók miatt, az utóbbi pedig részben

Egyik nagy kedvencem egy formatervezettnek alig nevezhető, külsőre kicsit egy holdjáróra hajazó elemes autó volt a 70-es évek végéről, amit emlékeim szerint a dollárboltban, egy kis összekuporgatott valuta ellenében vettek meg az ősök.”

Kiss Gergely és SpongyaBob Forrás: KidFest

A Millenárison ott volt a Nickelodeonon futó mesékből ismert figura, például SpongyaBob és Dóra, a felfedező is. Rajtuk és a kígyón kívül persze volt még a számos más, legós program a kilátogatóknak. A szervezők szerint nagyjából 5 ezer gyerek látogatott ki a hétvégén a KidFestre.

A világrekordnak számító, 321 méteres Lego-kígyó Forrás: KidFest

A fő attrakció mégis a kígyó volt. A szorgos kezeknek köszönhetően az öt éve Malajziában feleállított világrekord megdőlt: az új csúcs 321 méter. A siklófejű gigászi csúszómászóhoz

881 600, 4x2-es Lego-elemet használtak fel, és mintegy 20 óra alatt épült meg.

Egy hosszabb szakasza narancssárga-fehérben pompázott, utalva ezzel a Nickelodeon színvilágára, minden megépített 50 méteres szakaszt pedig a gyerekcsatornán futó produkciók sztárjait ábrázoló kreatívok jelölték. Ilyen formán többek között a Tini nindzsa teknőcök, a Hunter Street: Kölykök póráz nélkül, A Thunderman család, a SpongyaBob Kockanadrág, A mancs őrjárat, valamint a Veszélyes Henry népszerű főhősei is ott voltak a résztvevőkkel.