Ezt üzeni bikinis képeivel a 67 éves Karda Beáta

Karda Bea még tartogat meglepetéseket, nem áll le a tandemugrás után sem tv bulvár
Vágólapra másolva!
Karda Bea a mai napig nem fél megmutatni testét. Nemrég bikinis képeket töltött fel magáról a Facebookra. Az énekesnő azt mondta, hogy a fotókkal üzenni szeretne kortársainak. 
Vágólapra másolva!

Karda Bea nagyon sokat tesz azért, hogy a 70-hez közeledve is meg tudja mutatni magát bármilyen ruhában. Néhány napja bikinis képekket töltött fel a Facebook-oldalára, és elmondta, hogy a kortársainak szeretne üzenni veülk. Az üzenet pedig szavakba öntve annyi, hogy

sosem szabad elhanyagolni az egészséget.

Karda Bea a mai napig nem fél megmutatni testét. „Sok korombéli nő rejtegeti a testét, de szeretném megmutatni, hogy ilyenkor is lehet jól kinézni. Nem kell meggondolatlanul naphosszat enni. Én például sokszor eszem keveset. Soha nem voltam molett alkat, ezt a szüleimtől örökölt génjeimnek is köszönhetem.

89-ről, 79 kiló lett. Elhagyta a nokedlihegyeket, és odafigyelt magára. A mértékletesség a legfontosabb mindkettőnk életében” - mondta a Borsnak az énekesnő.

Azt is hozzátette, hogy

a lelke és a teste is békében van.

„Nem olyan feszes a bőröm már, mint régen, de felvállalom magam. Persze 62 kilósan könnyebb, de ezért megteszek mindent.

Szerencsére a lelkem és a testem is békében van” - mondta Karda Bea. Az énekesnő azt is elmondta, hogy a hírességekhez sokszor nem mernek közelíteni a férfiak. „Természetesen jól esik az embernek, ha csapják a szelet. Minden dicséret jó érzéssel tölt el. A hozzám hasonló hírességek viszont kevesebbet kapnak, mert

Valószínűleg ezért van sok szingli sztár. Nehezebben közelednek hozzájuk” - mondta az énekesnő.