Ez lett az év szava 2017-ben

Vágólapra másolva!
Minya Károly nyelvész szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon azt mondta, a Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján.
Vágólapra másolva!

Hagyomány, hogy a múzeumok éjszakája keretében, a Magyar Nyelv Múzeumában rendezett programon jelentik be, mi is lett a hazai nyelvész közösség szerint az év szava, antiszava, ifjúsági szava és költői szava.

Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai oktatója, szókincskutató a döntést azzal indokolta, hogy

a Bubi környezetbarát és közösségteremtő kerékpárkölcsönző rendszer.

- mondta.

Az év „antiszava” a plázaterepjáró, a „tömzsi formájú, magasított alvázú, tuningolt, hivalkodó” jármű, főként a plázák parkolóiban jelenik meg. Az indoklás szerint az autó „a fogyasztói társadalom felületességének a fuvarozója”, és egy nem túl szimpatikus életérzést közvetít.

Az év ifjúsági szava az egoszörf.

Minya Károly azt mondta, ez az énkeresés sajátos módja, amely nem filozófiai értelemben, hanem a digitális térben következik be. Mint mondta, az egoszörf azt jelenti, hogy beütjük a nevünket az internetes keresőbe, és elolvassuk, milyen felületeken vagyunk jelen, kik és mit írnak rólunk.

- mondta a nyelvész.

Az év költői szava a hímes templom, ami egy festett, színpompás mennyezetű, kazettás templomot jelöl. „Ez egy sikeres szófelújítás, egy néprajzkutató érdeme” - mondta Minya Károly.