Michael Jackson golyóálló mellényt viselt a színpadon

Michael Jackson, 1992, GALÉRIA
A Pepsi felkérte Jacksont, hogy szerepeljen egy reklámfilmjükben. A sztár végül csak epizódszerepet akart vállalni, de ezért a megjelenésért a Pepsinek ötmillió dollárt kellett fizetnie
Vágólapra másolva!
Michael Jackson volt testőre és barátja, Matt Fiddes eddig hallgatott a legendás énekes problémáiról, most viszont őszintén beszélt a halála előtti időszakról. Elmondta, hogy Jackson folyamatosan attól rettegett, hogy megölik.
Vágólapra másolva!

Michael Jackson egyik volt alkalmazottja úgy döntött, hogy nem hallgat tovább, és a popkirály halálának kilencedik évfordulóján elárult róla néhány szomorú titkot. Michael Jackson volt testőre és barátja, Matt Fiddes eddig hallgatott a legendás énekes problémáiról, most viszont őszintén beszélt a halála előtti időszakról. Elmondta, hogy a világsztár

folyamatosan attól rettegett, hogy valaki megöli,

és annyira úrrá lett rajta ez az üldözési mánia, hogy a színpadon is mindig golyóálló mellényt viselt - írta a Daily Star.

Michael Jackson folyamatosan attól tartott, hogy meg fogják ölni Forrás: Getty Images/Steve Allen

A testőr azt is elmondta, hogy utoljára Londonban találkozott Jacksonnal, aki egy barátjával utazott az angol fővárosba, hogy megnézze a Twist Oliver musicalváltozatát. Előadás után a földön ülve ettek fish and chipset Jackson hotelszobájában. A testőr elmondta, hogy addigra már

komoly adósságai voltak az énekesnek,

és csak abban reménykedett, hogy a koncertturnéjával sikerül majd kimásznia a gödörből. „Ekkor már nagyon vézna volt, csupa csont és bőr.

Szinte csak erről tudott beszélni” - mondta Matt Fiddes, aki Jackson halála előtt pár nappal is beszélt vele. Az énekes akkor remegő hangon hívta, mert állítólag elhagyta az apja, Joe Jackson telefonszámát. Erre persze Fiddes megkérdezte, hogy ez hogyan lehetséges, majd Jackson csak annyit mondott, hogy már kicsúszott a kezéből az irányítás, és azt se tudja, hogy mi történik vele.