Szíve miatt került kórházba az Operettszínház színésze

Topi, Faragó András
Vágólapra másolva!
Faragó András nemrég kórházba került. A színészt meg kellett műteni, a szívével volt probléma. A gyógyulásnak köszönhetően több mint harminc kilót fogyott. 
Vágólapra másolva!

Megműtötték Faragó Andrást, a szívével voltak problémák. Nagyon lefogyott, sokáig titkolta is ennek pontos okát, most azonban elmondta, hogy

néhány évvel ezelőtt cukorbetegséggel került kórházba, akkor le kellett vágni az egyik lábujját,

most viszont a szíve miatt vitték be.

Faragó András szerencsére még időben orvoshoz fordult Forrás: Schmidt Barbara/Life.hu

„Több mint harminc kilót fogytam, de ez most egy másik fajta betegségnek köszönhető. A cukrommal nincs problémám, hála istennek, minden értékem jó,

Nem nyomta ki a szívem a szervezetemből a vizet, mindenem feldagadt. Ebbe meg szoktak halni az emberek” - mondta Faragó a Ripostnak. Az Operett színésze szerencsére időben orvoshoz fordult, és két hetet töltött kórházban.