Akkoriban került be a Szomszédok című „szappanoperába”. A József Attila színházi kolléganője, Fehér Anna által alakított Alma udvarlóját játszotta. Szép emlék?

Ahogy az angyalföldi felkérést, úgy ezt a lehetőséget is idegenkedve fogadtam. De ott is jó társaságba kerültem, ráadásul népszerűséget hozott, ami nem esik rosszul a színésznek.

Küldetéstudat, népművelői szándék sosem dolgozott önben?

Eleinte talán, de be kellett látnom: én ezt elsősorban a magam örömére csinálom. Amikor nemrég bemutattuk a Nemzeti Színházban az Egri Csillagokat, akkor persze az is jó érzés volt, hogy tudom: a gyerek és felnőtt közönség a magyar irodalom egyik meghatározó, soktanulságú történetével találkozik. Olyan korban, amikor a gyerekek, de még szüleik nemzedéke sem nagyon olvas olyan műveket, mint az Egri csillagok. A nézőtér ugyanakkor tele van. Különleges élmény lesz majd az augusztus 18-i vendégszereplésünk is Csíksomlyón, a Csíksomlyói passió című előadásunkkal.

Átfókuszált a jelenbe, de arról még nem esett szó: a József Attila Színháztól miért jött el végül?

Tizennyolc év sok idő egy helyen. Már korábban mozdulni akartam, de nem láttam társulatot, amely vonzott volna, vagy amelyről el tudtam volna hinni, hogy befogad. Amikor Vidnyánszky Attila átvette a Nemzeti Színházat, akkor úgy éreztem: itt ideológiailag, szakmailag is helyem lehetne. A saját késztetésem mellett más nem ösztönzött. Már Nemcsák Károly vezette a József Attilát, éppen három remek szerepet ajánlott a következő évadra, amikor elmondtam neki: ne értsen félre, szeretem a színházát, de azt érzem, hogy muszáj megpróbálkoznom egy másik iránnyal.

Ön kereste meg Vidnyánszky Attilát?

Igen. Elmondtam neki: nem egzisztenciális kényszerből keresem, nem akarok semmi kényelmetlenséget okozni neki, de ha van rám ideje, talán találkozzunk. Nem sokkal később ez meg is történt. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy helyem van itt. A Nemzeti Színházhoz tartozni sok szempontból rangot jelent, komoly megbecsülés. Nem véletlen, hogy itt lettem Érdemes Művész.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Azt mondja, hogy alapvetően a maga örömére játszik, illetve hogy sokáig nem látott olyan társulatot, amely vonzotta volna. Ugyanakkor olyan színészi alkatnak érződik, aki pusztán szakmai szempontok alapján szinte bármely művészszínházi műhellyel kompatibilis lehet. Téves érzet?

Szakmai szempontból nem. Énekelni nem tudok, de egyébként valóban mindenevő vagyok. Igaz ez műfajokra vagy rendezői stílusokra is. Három éve voltam már a Nemzeti Színház tagja, amikor először dolgoztam együtt Vidnyánszky Attilával. Két hét alatt értettem meg a világát. Nem akarok kérkedni, de tény: ajánlotta egy-két tanítványának, figyeljék, mit hogyan csinálok. Könnyen alkalmazkodom játékszabályokhoz – ha vannak. Ha nincsenek, akkor állítok magamnak. Ahhoz is van érzékem, hogy jó légkört teremtsek magam köré, ami persze lehet, hogy puszta önzés: nem szeretek rossz légkörben dolgozni. Arról is hallottam kósza sztorikat: a főiskola után a Katona József Színház is szerződtetett volna, de az akkori erőviszonyok mellett nem volt rá lehetősége. Hozzáteszem: nem tudom, jót tett volna-e nekem az ottani miliő. A munkát, a sok utazást, vendégjátékot élveztem volna, de adódhattak volna kényelmetlenségek az attitűdbeli különbségek miatt. És nem a világnézetről beszélek, hanem a színházról való gondolkodásról. De ebbe nem mennék bele, hiszen tiszteletben tartom mások véleményét, ízlését.

Ugyanakkor egy angol lord nyugalmával szokott nyilatkozni olykor a hitéről. Vagy arról, hogy ha úgy adódik, más szöveget mond a szerző által írt istenkáromló mondatok helyett. Ugyancsak higgadtan szokta kifejteni, miért szavazott az ország uniós csatlakozása ellen.

Lehet, hogy van, aki mindezért lehülyéz, de még az sem hall tőlem válaszul hasonlót. Nekem tényleg nincs bajom azzal, ha valaki mást gondol a világról, attól még kiváló szakember lehet. A József Attilában is mindenkiről tudtuk, hogy merre húz, még beszéltünk is erről, nem fakadt belőle feszültség. Egyébként, amit én mondok minderről, abban nincs semmi szélsőség. Ha valaki kidugja a fejét a csigaházából, kicsit körbenéz a világban, látni fogja: talán nem is érvénytelen a véleményem.

Táncművész feleségétől két gyermeke van, leányuk tizenhat, a fiuk tizennyolc éves. Mennyire „fertőződtek” meg a szülők artisztikus világától?

Egyelőre úgy tűnik: semennyire. Még nem tudni pontosan, merre akarnak mozdulni, de annyi biztos, hogy nem ilyen irányokba.

A színész élete: próbák, este előadások, rádió, tévé, különböző fellépések. Mindeközben gyakorló apaként mennyit tudott érvényesíteni polgári attitűdjéből?

Nyaranta is lehetett polgári életet élni, ahogy az évadod sem próbáltuk végig. Voltak szünetek, amikor jó volt reggel bevinni a gyerekeket a suliba, értük menni. Vagy éppen kertészkedés közben beszélgetni jókat pátyi otthonunk virágjai közt. De az sem titok: ma már külön élünk a gyerekek édesanyjával. Békésen váltunk el, nem voltak balhék, a gyerekek miatt sem ment a huzavona.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Erős hitű ember miként jut el a válásig?

Nem én kezdeményeztem, de katolikus neveltetésem ellenére be kellett látnom: vannak helyzetek, amelyeket egy bizonyos ponton túl már értelmetlen fenntartani. Van, hogy az elengedés emberibb gesztus, mint a makacs ragaszkodás. Próbálom betartani az egyház szabályait, miközben távol áll tőlem a bigottság. A bibliát és a krisztusi törvényeket fontosabbnak tartom a később keletkezett dogmáknál.

Ötven felett miként viseli az erős változásokat?

Meghatározó évek vannak mögöttem. Ötvenes éveim elején vesztettem el a szüleimet, előbb édesanyámat, majd édesapámat. Az ember megszenvedi ezeket a történéseket, de bizonyos veszteségek a világ rendje szerint esnek meg. Úgy érzem: összességükben változásokat generáltak a bensőmben, érzelmeimben. Bármennyire is fontos kötelékek bomlottak le rólam, a dolog együtt jár a szabadság megélésével is. Ami magánemberként és színészként is inspiráló.

Színészként miként?

Vannak kortársaim, illetve fiatalabb kollégák is, akik idejekorán kiégnek. Én a mai napig kedvvel művelem a hivatásomat, örömöm van benne. Számomra még ma sem a szerep mennyisége a fontos, hanem az, hogy megtaláljam benne azokat a momentumokat, amitől szerethető lesz, estéről estére megadja a „felhajtóerőt”. Most újabb energiákat is érzek mindehhez.