„Megértettem, hogy kenyérnek születtem” - írotta valamikor Sík Sándor, a költő. Hozzá hasonlóan több ezer ember is megértett valamit a minap. Igaz ugyan, hogy ők nem kenyérnek születtek, hanem szanaszéjjel csapott szétzuhant fesztiválozóknak valamelyik kuka mellett a soproni Lőverekben. Nagyjából ezekben az órákban értik meg azt, hogy továbbra sem jött el a felszabadulás, ugyanis egy nap még mindig hátra van ebből az állati hacacáréból, amelyet valószínűleg már a mókusok is csendes agóniába süppedve elfogadtak, miközben kis lompos farkincájukat lóbálják a közeli erdőkben.

Ha valaki ránéz a mai programkínálatra, akkor azonnal tetten érheti a szervezők szándékát, amely szerint idén nem az építőkre bízzák a nagyszínpad bontását, hanem egyszerűen felgyújtják az egészet a francba úgy, ahogy ott van. Aztán majd a mókusok széthordják a port és a hamut. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a kaliforniai nehézfém-formáció, az Avenged Sevenfold zárja a betyárkodást egy várhatóan mindent felperzselő hejehujával. Mondjuk gyaníthatóan ők annyira lázongók és metállelkűek, mint amennyire egy napsütötte kaliforniai tengerparton alapított zenekart el tudunk képzelni. Semennyire. A lényeg azonban az, hogy a gitárt elbírják, és a mikrofont sem nyelik le, szóval kerekedni fog ebből valami. Meg amúgy is, most lépnek fel először Magyarországon.

Előttük még prüntyög egy nagyot a Clean Bandit is. Kellemes kis lötyögést ígér a performációjuk. Ha tényleg nem jut eszünkbe jobb annál, minthogy a lemenő nap fényében rázzuk magunkat, és lecibáljuk bajszunkról az épp odaszáradni készülő fröccs-cseppeket, akkor aztán érdemes végigbóbiskolni a világsztárok másfél óráját, mert bármire megesküdve mondom, hogy van három számuk, amit fontos meghallgatni élőben is. Na jó, kettő. Egy biztosan.

Majkát én szeretem. Legyen ez egy ilyen ténymegállapítás. Vagy valami olyasmi. Jópofa csávó, aki szorgalmasan csinál sok mindent, szorult bele épp elég tehetség, vagányság, arcátlanság, csibészség, betyárság, rózsasándorság, rózsagyuriság. Igaz, hogy az idei VOLT-himnuszt valószínűleg soha nem fogják megbocsátani neki, de hál' Istennek csomó más is összegyűlt már a kis csokrocskájában, amiből bő vérrel tud válogatni. Meg aztán reménykedjünk benne, hogy nem játsszák el, és akkor lesz egy tök jó koncert. De tényleg! Meglepően kedvelhetők élőben.

Őrült bolondéria!Fotó: Rockstar Photographers

Nézem még, hogy mit is ajánlhatnék, de annyi minden futkorászik előttem a monitoron, hogy meghasad belé a tudatállapotom szivárványa. Hát lesz egy ilyen geg is, vagy nem tudom, minek mondjam. Ez a Total Dance-blokk, ami egészen értelmezhetetlen számomra, viszont muszáj lesz belenézni a kilencvenes évek végi, kétezres évek eleji előadók émelyítően sűrű kultúrattakjába, mert így a programtáblából kiolvasva egyszerűen még mindig nem bírom elhinni, hogy ez meg fog történni. Végül is még lemondhatják, az is igaz.Most viszont már tényleg elfáradtunk mindannyian, Önök is, mi is, úgyhogy hadd ajánljam egyszerűen csak jó szívvel a Rudimental dj-szettjét, ami stabilan pukkanthat örömpetárdákat a lelkünk virágos rétjén, vagy akár a Hiperkarmát, Marsalkó Dávid dídzsézését, hosszú a sor, na.

Én valószínűleg a Poncichter-negyedben üldögélek majd szomorúan, kiégett arccal a jó öreg fűzfa alatt, szopogatom a sörmárka feliratú repoharamból az isteni kékfrankosok utolsó cseppjeit, és azon merengek, hogy micsoda nagy geg volt ez az egész. Meg, hogy jövőre újra ugyanitt és hasonló dolgok. Vagy nem merengek semmin, csak ülök bután egy zsíros kenyér fölött. 

De az is könnyen lehet, hogy az Unicum Barban szédelgünk majd, mint mester és tanítványai ezután a végtelen koncertláva után. Ahogyan azok a haladó szintű fesztiválozók is tették, akik megfogadták a heti pro tippjeinket.

A jóisten vigyázzon ránk az utolsó estén, jövő héten tali a Soundon.