Székhelyi József: Már nem tudok olyan pozitív lenni, mint szeretnék

Tüdőrákot diagnosztizáltak Székhelyi Józsefnél
Vágólapra másolva!
Rossz hírt kapott Székhelyi József: az utolsó vizsgálatok áttétet mutattak ki a testében. Bár már nem tud olyan pozitívan gondolkodni, mint korábban, azért még mindig reménykedik a gyógyulásban. 
Vágólapra másolva!

Székhelyi Józsefnél még tavaly novemberben állapítottak meg az orvosok tüdőrákot. Korábban megírtuk, hogy használt a kemoterápia, és a tüdejéből teljesen eltűnt a daganat, viszont most sajnos rossz híreket kapott:

az utolsó vizsgálatok áttétet mutattak ki a testében.

Székhelyi József korábban elmondta, hogy betegsége ellenére nem mondja le az előadásait. „Hetente több előadásom is van a Madách Színházban, és persze, vannak szabadtéri előadások is.

Székhelyi József azt is elmondta, hogy hogyan dolgozza fel a betegséget közösen a családjával. „Én mondtam el a rossz hírt a családomnak, a feleségemnek, a fiamnak. A hatéves kislányom még nem érti, mi történik. Csak azt tudja, hogy apa beteg” - írta a Ripost.

Székhelyi József még mindig bízik a gyógyulásban Forrás: Origo

A rossz hír ellenére még mindig nem vesztette el a gyógyulásba vetett hitét. „Össze kell szednem magam lelkileg. De a testem egyfolytában jelez, sorvadnak az izmaim, egyre fáradékonyabb vagyok, amit szintén nehéz feldolgozni. A kemókat is egyre nehezebben viselem, és

Ezt látják rajtam a szeretteim, és ők is szenvednek. Hiába szeretnék gondtalanul mosolyogni, most nem megy. De még bízom abban, hogy ez az állapot nem végleges, és a kezelések segítenek. Bízom, mást nem tehetek” - mondta a színművész.