A panaszkodó felnőtt valójában csak egy gyerek

Feldmár András beszélgetés, Volt fesztivál 2018
Vágólapra másolva!
Azt talán nem annyira szükséges hosszan fejtegetni, hogy egy fesztivál miért is számít egy átlagosnál jóval színesebb és izgalmasabb környezetnek, mint a mindennapjaink. Egyrészt ugye ezt az izgalmas sokszínűséget meghatározzák maguk a fesztiválozók, akik végtelen, tiritarka jellemmel megáldott álmodozóként érkeznek egy ilyen bulikatlanba, másrészt pedig meghatározzák a programok, amelyek azért koránt sem csak a nagyszínpadok elemi erejű felhorzsolásáról szólnak. Hanem például a boldog, vagy éppen boldogtalan párkapcsolatainkról. Ráadásul igen rendhagyó módon - hiszen maga Feldmár András beszélt és beszélgetett a témáról.
Vágólapra másolva!

Feldmár András már életében intézménnyé vált, hívhatjuk nyugodtan a pszichológia, pszichoterápia egyik nagyágyújának. Abban a tekintetben legalábbis mindenképpen, hogy rendhagyó, esetenként a szakmai fősodortól igencsak messzire elkalandozó szemléletének köszöhetően látványosan kiemelkedett a többiek közül. Szavaira sokan kíváncsiak. Van, akik szerint egy üres megmondóember, de legalább ennyien vannak, akik azt vallják, hogy érdemes odafigyelni rá.

Feldmár András a VOLT Fesztiválon Fotó: Rockstar Photographers

A VOLT Fesztiválon tartott előadásában, a Diákhitel Kávézóban a párkapcsolataink kerültek a középpontba. A kezdeti gondolatok között merült fel az, hogy

lehet valakit szeretni úgy, hogy nem kívánjuk őt, vagy akár fordítva. Lehet valakit tisztelni és szeretni is úgy, hogy nem vágyunk rá különösebben, sőt, lehet szeretni olyasvalakit, akiben nem bízunk.

Sok módja van annak, ahogyan két ember kötődhet egymáshoz, ám ezeket nem feltétlenül kell mindig párkapcsolatba is átfordítanunk. Ha ugyanis bizonyos elemek hiányoznak, hosszútávon nemhogy nem lesz kellemes, de egyenes károssá válik a két ember közötti viszony.

Különbözőek vagyunk,

mondja Feldmár, ami persze nem baj, de fontos, hogy az alapértékekben, alaptulajdonságainkban hasonlókra leljünk. Hiszen például vannak, akik könnyebben kötődnek másokhoz, vannak, akik nehezebben. Van, aki egy tucat ember felé meg tud nyílni egyszerre, ám egy kevésbé nyitott típusnak sok fájdalommal járhat egy ilyen emberrel folytatott párkapcsolat.

Nem mindig kell párkapcsolatba átfordítanunk a kötődést Fotó: Rockstar Photographers

Bár tudjuk, ismerjük, belátjuk az ilyen és ehhez hasonló alapelveket, mégis belemegyünk a nehéz kapcsolatokba.

Miért - teszi fel a kérdést Feldmár. Sok esetben egyszerűen azért, mert továbbvisszük a szüleink életében megjelent problémákat. "Rengeteg évet töltöttem családokkal különböző terápiákon. Nem ritka az, hogy a második generáció jön hozzám, 10 évvel azután, hogy a szülőkkel foglalkoztam. Megtörtént például az, hogy egy olyan anyuka járt hozzám, aki arról beszélt, hogy milyen nehéz az élete a két gyermekével. Közben pedig volt egy titkos szerelme, akiről senki sem tudott. Se a gyermekek, se a férj. Legalábbis ő ezt hitte. A gyerekek ugyanis olyan érzékenyek még, hogy biztosan tudtak róla, legfeljebb nem voltak még szavaik ahhoz, hogy ezt megfogalmazzák" - mesélte Feldmár hozzátéve azt, hogy a gyermekek csak akkor "őrülnek meg", amikor a szüleik hazudnak és amikor nincs megengedve az, hogy beszéljenek ezekről az érzésekről.

Az imént említett anyuka gyerekei huszonéves korukban külön-kölünk kezdtek el Feldmárhoz járni. Mindketten arról beszéltek, hogy milyen őrjítően nehéz megbirkózniuk az életüket megmérgező féltékenységgel.

- tette hozzá a terapeuta. Így pedig - bár a gyermekek nem voltak tudatában ennek - úgy érezték, hogy ez az ő életükben is egy mindig fennálló helyzet lehet. Vagyis nem tudtak relaxálni és kikapcsolni egy kapcsolatban. "Azt mondtam nekik külön-külön, hogy mondják el a problémájukat az anyjuknak, beszéljenek vele, hátha van ötlete. Nos, nem tudom, hogy mi történt, de nem jöttek vissza többé."

A gyerekek egészen biztosan megérzik azt, ha a szülők megcsalják egymást Fotó: Rockstar Photographers

Érdekes az is - mondja Feldmár -, hogy hajlamosak vagyunk elfogadni megmérgezett táplálékot. Azaz egy párkapcsolatban elfogadjuk a vonakodást, a neheztelést, a megbántódást, a sértődést és a haragot. Pedig nem lenne szabad.

Ezzel kapcsolatban már mesélt is egy újabb példáról. "Dolgoztam egy nővel, akinek minden nap fájt a feje. Véget akart vetni ennek. Abban biztos volt, hogy pszichoszomatikus fájdalommal állunk szemben. Mindent megpróbáltunk, még a diétát is. Aztán rájött arra, hogy ez a vonakodás okozza a fejfájást. Az volt a munkája, hogy beszélni tanított süket-néma gyerekeket, holott legbelül tudta azt, hogy ez nem jó. Szerinte ugyanis nem gyerekeket kellett volna kínozni ilyen módon, hanem a szülőket megtanítani arra, hogy tudjanak kommunikálni a gyerekeikkel. Később megkérte a férjét, hogy masszírozza meg. De csak rosszabb lett, még jobban fájt a feje. Rájött arra, hogy a férje csak vonakodva masszírozta meg, nem örömből.

Az egésznek az lett a vége, hogy elvált a férjétől, felmondott, vagyis megoldódott a vonakodás az életében

- így az addig állandónak tűnő fejfájás is eltűnt."

Nem lehet egy egész életet vonakodással leélni Fotó: Rockstar Photographers

Feldmár szerint felnőttként szabadok vagyunk. Olyan tekintetben legalábbis mindenképpen, hogy felnőttként már nem kell eltűrnünk olyan dolgokat, amelyeket annak idején gyerekként kénytelenek voltunk - egyszerűen azért, mert nem volt más választásunk. Így a párkapcsolatainkban sem szabad eltűrnünk a nekünk nem tetsző dolgokat.

Az olykor felemelő, időnként földbe döngölő gondolatok után a fesztiválozók is odaülhettek Feldmár mellé a kanapéra a saját gondjukkal-bajukkal. Egy harmincas éveiben járó srác pattant fel elsőként, aki a 9 éves párkapcsolatáról akart beszélni. "Felmerült közöttünk egy egyszerű kérdés. Az, hogy mennyire változott a szexuális vonzalmunk egymás iránt. Ebből pedig lett egy hatalmas beszélgetés otthon." Kiderült ugyanis, hogy míg a srác 1-10-es skálán 8-asra értékelte a szexuális életük minőségét, addig a lány csupán 5 pontot adott.

- reagált erre Feldmár. "Hogyan hagyhatta ugyanis azt, hogy ennyire rossz legyen neki anélkül, hogy beszéltetek volna. Dühös lennék például akkor is, ha most hagynál engem fél órán keresztül beszélni úgy, hogy egyébként már régen nem is érdekel az, amit mondok - anélkül, hogy szólnál."

Nem szabad eltűrnünk a nekünk nem tetsző dolgokat Fotó: Rockstar Photographers

Feldmár szerint szomorú az, hogy a párok nem beszélnek egymással, így aztán nem is ismerik meg egymást.

Végtelenül különbözünk mindannyian - nincs két ugyanolyan ember. "Egy férfinak akkor sem kell tudnia, hogy mi a jó a párjának, ha előtte 300 nővel volt már.

A nőnek kell megtanítania azt, hogy számára mi az erotikus. A férfinak pedig lelkes tanulónak kell lennie.

Nem szabad egymás előtt szégyellnünk azt, hogy mit szeretünk."

A következő fesztiválozó esetében a bizalom merült fel kérdésként. "Ha nincs bizalom, akkor el tud törni egy kapcsolat. A bizalom pedig sok kisebb-nagyobb ígéreten alapul. Ha megígérek valamit és nem tartom be, akkor a másikban megszűnik a bizalom.

Minden egyes megtört ígéretről beszélnünk kell.

Ezt főleg azoknak a pároknak ajánlom, akik most kezdik a kapcsolatukat. Szólni kell, ha valami nem jó. Ha pedig valamit megígérünk, akkor azt meg kell csinálnunk. Ellenkező esetben végül nem marad más csak a fájdalom."

Közben pedig sokat kell küzdeni azért - folytatta Feldmár -, hogy a kapcsolat tere elég tágas legyen mindkét fél számára. Mindketten önmaguk maradhassanak. Sokan attól tartanak, hogy a veszekedés a vég kezdete, ezért inkább beadják a derekukat csupán azért, hogy ezt elkerüljék. "A legtöbben sajnos ezt tanultuk otthon. Pedig nagyon fontos a veszekedés, a másik megismerése és az, hogy kiálljunk ömagunkért. Ehhez bátorság kell. Sok nőt úgy neveltek - főleg itt Magyarországon -, hogy csak az a szeretet kifejezése, ha engedelmeskednek. Vagyis kialakul egy szolga-mester viszony. A helyzet azonban az, hogy a szolga előbb-utóbb megöli a mestert."

"Nagyon fontos a veszekedés, a másik megismerése és az, hogy kiálljunk ömagunkért. Ehhez bátorság kell." Fotó: Rockstar Photographers

Azért, hogy ezt elkerülhessük "még egy jó kapcsolatban is fontos az, hogy bátorítsuk egymást. Ne kritizáljuk a másikat, hanem inkább arra figyeljünk, hogy meg tudjunk nyílni a párunknak, el tudjuk mondani azt, hogy mitől ijedünk meg, vagy éppen minek örülünk. Nagyon sok beszélgetésre van szükség."

Később a párkapcsolatok lezárásáról szólva Feldmár a gyász jelentőségét hangsúlyozta. "Ez az egyetlen formája annak, hogy lezárhassuk azt a fájdalmat, ami a veszteséggel jár. Én magam, amikor elkezdtem megsiratni azt, amit elveszítettem, úgy éreztem, hogy egész életemben sírni fogok. Aztán mégis elapadtak a könnyek.

Ha nem apadtak el, akkor azt jelenti, hogy még nem fejeztük be azt a kapcsolatot. Sokszor azért, mert azt hisszük, hogy ő volt az egyetlen és a legjobb. Pedig ez csak visszatart attól, hogy egy jobb kapcsolatot találhassunk.

Arra kell koncentrálnunk, hogy a másik megfelel-e nekünk. Ne más filmjében akarjunk szerepelni, hanem a sajátunkban. Nekünk csak egyetlen filmünk van. Erre figyeljünk, ne máséra."