Egy átkozott drop kedvéért elsüllyesztik az egész Balatont?

2018.07.06. 17:22

Vibráló látványkatlanban ugrabugrált Dimitri Vegas és Like Mike a Balaton Soundon. Meghallgattuk, megnéztük, túléltük. Leírtuk.

Állok a Balaton partján, figyelem, ahogyan alábukik a nap, Tihany körvonalai egyre halványabbak. Gyönyörű ez. Megdobban ilyenkor a szív. Lehet bármit mondani, a balatoni nyári naplementék megfestik a lelket, ez tény. Balomon fiatalok igyekeznek kétségbeesetten engedni a feszítésből. Hallom is, ahogyan sugárban csobog az enyhülés. Csak mosolygok magamban - ez mégiscsak egy fesztivál.

Záporoznak a hülye dumák, hallgatom őket, továbbra is megbabonáz a lemenő nap, a vörössel megrajzolt felhők. Hogy öreg vagyok én-e ehhez, vagy nem, ki tudja. Mármint a fesztiválhoz, mégsem vagyok huszonéves. Régen nem. Már éppen ilyen irányban tapogatóznának a gondolatok bennem, amikor a jóleső elrévedést jobbomról egészen más zavarja meg. Két fiatal szereti egymást. Maradjunk annyiban, hogy egyikük talán odaadóbb, mint a másik, s mint amennyire azt ez a helyzet megengedhetné. Egy szemtelen pillanatomban akár még felhőtlennek is mondhatnám ezt a jelenetet, de még magam is belepirulok. Alapvetően azért irigylem ám őket - bevallom. Eszembe jut az, amikor szerencsétlen tizenéves kamaszokként feszített minket, négy nyomorult kölyköt a tettvágy, aztán sosem lett több az egészből, mint a kihalt kisváros főútja mellett, a pirkadat fényeiben elsiratott kamaszkor. Az általános iskolával szemben lévő kopott padon.

Egy szép gesztus - Dimitri Vegas & Like Mike, Balaton Sound 2018Fotó: Rockstar Photographers

Szerelem ide, emlékek amoda, Like Mike-nak és testvérének, Dimitri Vegasnak aztán vajmi kevés köze van ehhez az egészhez, úgyhogy ők mit sem sejtve ordítanak keresztül az előbb említett jeleneteken egy frappáns entrée-val: Mi van Balaton Sound? Nyilván angolszász nyelven tették mindezt. Mackósan sarkon fordulok, hátrahagyom a friss élményeket és a pár perces monumentálisnak szánt intro alatt a Nagyszínpad felé veszem az irányt. Hadd halljalak, Balaton! - hangzik el egy újabb gondolat, vagy inkább felszólítás az elektronikus tánczene koszorús költőitől. Szomorúan morajlik válaszul maga a Balaton. Indul a dörömbölés, én már a VIP-ben állok, a tekintetem két üres mojitós poháron pihentetem. Pontosabban a benne lévő jégen. A, B és C listás celebek rángatóznak ütemesen. Velem szemben áll egy srác, aki úgy néz ki, mint Johnny Depp a Félelem és reszketés c. örökakármiben. Dob egy puszit. Nem mondom, hogy fogadom, inkább csak elfogadom. Sörrel a kezemben elaraszolok a Kozmix egyik fele mellett, míg mintha Havasi Balázst is megpillantottam volna a Gucci baseball-sapkájában. És már adják is a fejembe a döbbenetet. Mármint a testvérpár.

Fotó: Rockstar Photographers

Ez nem olyan, mint a Tomorrowland, hanem konkrétan az. Csak a völgy hiányzik, de tulajdonképpen van helyette egy jó nagy adag víz. Jesszusom, de durva a látvány. Önkéntelenül is felüvöltene az ember, hogy "azt a ... mindenit!" Biztosan nincs teltház ezen a kedves, nyári szerda estén, mégis döbbenetesen sok ember van a színpad előtt. Dimitri Vegas (vagy a másik) pedig már azt kiabálja, hogy én azt mondom, ba... meg, te azt mondod, Balaton. Szerencsére vagy felvértezték őket az égiek annyi önkritikával, hogy még csak nem is igyekeznek konferansziék lenni, vagy valami szakember rájuk szólt, hogy teljesen embertelen dolog végighörögni azt a röpke időt, amit a szervezők arra szántak, hogy ez két derék belga ember és a közönség szerelembe essen. A figyelmemet máris elrabolta néhány gólyalábakon tipegő világító ember, akik a zene ütemére hullámoznak. A háttérben lángok. Sokezer ember. Esküszöm, hogy nagy kihívás volt a józanság oltárán feláldozni ezt az estét, de megtettem. Mások szerint elemi hiba volt az, hogy nem rúgtam be végérvényesen. Viszont a lényeg az, hogy amit leírok, az így történt. Én egy elvarázsolt álomvilágban álltam a tömeg közepén: mesebeli lények előttem, lángok-füstök a távolban, a csillagok felettem. Mi baj lehet? Szürreális.

Fotó: Rockstar Photographers

Azon gondolkodtam, hogyha ilyen durva dolgok mennek, akkor hová lehet még ezt tovább fokozni? Mondjuk egy átkozott drop kedvéért elsüllyeszteni az egész Balatont? Vagy úgy felgyújtják az egész színpadot, ahogy ott áll? Aztán holnap újjáépítik? Sorozzák a tűzijátékot, villódznak a kisebb LED-falak, amelyekkel láthatóan nem spóroltak. Hatalmas lakossági elektro-népünnepély ez az egész, s mint ilyen, néha természetesen szélsőségesen ízléstelen, emiatt nem is jön át elsőre. De aztán - akarod, vagy nem, kedves fesztiválozó - átvágtat rajtad. Megerőszakol ez az elementáris látvány és te ezt szeretni fogod. Szeretném hosszan fejtegetni, hogy ez miért ízléstelen, de magamból csinálnék hülyét, hiszen én magam is vigyorogva bazsalyogtam a nagyvilágba a produkció alatt.

Ha szerelmes vagy, mutasd a szíved - szólítják fel Zamárdi népét, s ha jól látom, hát itt mindenki szerelmes, mert mutat egy-egy szívet. De nem sokáig tart ez a merő érzelmeskedés, mert aztán már jön is az újabb felszólítás tedd fel a francos kezedet! Az emberek pedig felteszik. Vajon mit lehet kihozni még az emberekből - morfondírozom magamban -, legalábbis, ha én ott lennék, hát kipróbálnék hülyébbnél hülyébb dolgokat megcsináltatni velük. Szemmel láthatóan Dimitri és Like is hasonló irányban gondolkodik, mert máris úgy néz ki a Nagyszínpad előtti - mondjuk úgy - rét, mintha valami Nagy Sportágválasztó Napon lennénk valamelyik külkerületi általános iskolában. Ugrabugráltatják a népet jobbról-balra, aztán meg a körbe-körbe-karikába rohangáltatás. Tyű, micsoda móka - csettintek karikásostorként a nyelvemmel.

Fotó: Rockstar Photographers

Aztán van még pár geg: világíttatják a népet a telefonokkal (egészen pontosan úgy hangzott, hogy "vegyétek elő az iPhone-jaitokat és a telefonjaitokat"), elszavalják a Prodigy "Smack my bitch up" c. dalát, megy a hé meg a hó. Nagyjából annyira összefüggő dolgok történtek, minthogy most éppen két srác elsétált előttem, hordozható hangszórójukból ment valamelyik 30Y-dal, a kezükben pedig plüssmackót szorongattak. Mármint tényleg ez van most, ahogy írom ezeket a sorokat.

Na, de vissza a belga csínytevőkhöz. Én nem tudom, hogy jó-e az, amit csinálnak, hogy valamit megmozgat az emberben, az kétségtelen. Ha mást nem, hát az ideget egészen biztosan. Viszont, ami valóban jó értelemben döbbenetes volt, na az már az így is épp eleget méltatott brutális látvány. Nem azt mondom, hogy annak is élményt fog jelenteni, aki egész napokat el tud merengeni Duchamp egy-egy munkája felett, de akik olyan egyszerű cirkuszrajongók, mint én, azok nagy pillanatokat élhettek meg. Az itt dolgozó technikusi, műszaki gárda tagjai között találjuk a Balaton Sound legnagyobb művészeit. Nem hiszem el amúgy, hogy ekkora áramszámla megtermelését, pontosabban ennyi energia elégetését két kismajomként ugribugrizó hülyegyerekre bízzák, szóval engem lenyűgözött annak a brutális csapatnak az együttműködése, amelyik ilyen látványkatlant tudott varázsolni a Balaton partjára.

Fotó: Rockstar Photographers

Like Mike és Dimitri Vegas meg olyanok, amilyenek. A rendkívüli számban összegyűlt belga közönség előtt volt még az Oasis is, meg a Tremor, Mammoth, ilyesmi, aztán jó napot kívánok. Ez is megvolt, na. Merem élménynek nevezni.