Radics Gigi nagyon boldog

Radics Gigi
Radics Gigi
Vágólapra másolva!
Radics Gigi Budapest szerelem című száma lett Budapest dala 2018-ban. A pályázatra készített többi szám is nagyon népszerű lett, ezért a nyárra a margitszigeti zenélő szökőkút daljátékának műsorába is bekerültek.
Vágólapra másolva!

Bekerültek a Budapest Dal zeneszámai is a margitszigeti zenélő szökőkút kínálatába, és minden nap 18.00 és 18.20 között hallhatóak. Budapest Dal 2018 címmel írt ki pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, keresve a főváros hangját és támogatva az olyan dalok megszületését, amelyek visszaadják a város hangulatát. A pályázat keretein belül 11 ismert előadót kértek fel, hogy írjanak egy dalt, amelyet fővárosunknak dedikálnak.

A dalszerző pályázat minden zenész és énekes számára nyitott volt,

végül a szakmailag elismert, független szakértőkből álló zsűri és a közönség közösen döntött Budapest daláról. A megmérettetést követően valamennyi szerzemény felkerült egy közös zenei albumra.

Ezek a számok kerültek be a zenélő szökőkút daljátékának műsorába

Freinreisz Károly: I love Budapest 
Caramel: 1873 
Király Viktor: Király utca 
Benji: Bárhol járok (Budapest Dal közönségdíj) 
Charlie: Szerelmek városa 
Keresztes Ildikó: Ahol a város őrzi a Dunát 
Závodi - Berkes: Óriáskerék – (Budapest a fiatal tehetségekért program különdíj)
 Radics Gigi: Budapest szerelem – (Budapest Dal 2018 nyertes)

A Budapest Dal győztese szakmai zsűri és a közönség közös döntése alapján Radics Gigi Budapest szerelem című dala lett, ami egy éven át fogja viselni a Budapest dala címet. A közönségdíjat Benji Bárhol járok című felvétele kapta, a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját pedig a Zavodi-Berkes Olivér duó nyerte el az Óriáskerék című szerzeménnyel.

Radics Gigi nagyon boldog, hogy megnyerte a Budapest Dalt,

és a fővárost képviselheti a Budapest szerelem című számával.

„Különösen büszke vagyok erre a szerzeményre, hiszen a dalt édesapámmal közösen írtuk. Továbbá nagy megtiszteltetés számomra, hogy

mely így eljut mind a budapesti, mind a külföldi látogatókhoz” – mondta az énekesnő.

Radics Gigi dala a margitszigeti zenélő szökőkút daljátékának műsorába is bekerült Forrás: Czerkl Gábor

A Budapest Dal 2018

mezőnye nagyon erősre sikerült, ahol mindenki megtalálhatja a szívéhez legközelebb álló műfajt,

a rocktól a hiphopon át a popig olyan nagynevű és elismert előadók közreműködésével, mint Keresztes Ildikó, Zséda, Frenreisz Károly, Horváth Charlie vagy a fiatalabb generáció kedvencei, Caramel, Király Viktor, a Honeybeast, Radics Gigi, a Zavodi-Berkes Olivér duó, a Compact Disco vagy az Anna & The Barbies. A nagy érdeklődésre való tekintettel a városvezetés döntése értelmében

a dalok már a margitszigeti zenélő szökőkút daljátékának műsorába is bekerültek.