Az NSYNC fiúbanda énekese az interneten keres petesejtet

Lance Bass és férje Michael Turchin 
Backstreet Boys
Lance Bass és férje, Michael Turchin
Vágólapra másolva!
Interneten keres petesejtet az NSYNC fiúbanda énekese. Lance Bass és férje elmondták, hogy az ideális béranyát már megtalálták, de a gyerekük biológiai anyjának kiválasztását nem sietik el. 
Vágólapra másolva!

Lance Bass 2013-ban megkérte Michael Turchin kezét, majd a páros 2014-ben összeházasodott. Most közösen készülnek a gyerekvállalásra. Bass elmondta, hogy

az ideális béranyát már megtalálták, már csak a megfelelő petesejtre van szükségük,

amit az interneten keresnek. A gyerekük biológiai anyját nagy felelősség kiválasztani, ezért nagyon alaposan keresgélnek, és szerintük az egészség a legfontosabb szempont.

Lance Bass és férje, Michael Turchin Forrás: Instagram/lancebass

„A legegészségesebb embereket keressük.

Aztán megnézem, és látom, hogy milyen magas a nő. Az remek, mert én alacsony vagyok. Ezeket a tulajdonságokat pedig utána összeillesztjük” – mondta az énekes. Férje hozzátette, hogy nagyon sok profilt néznek meg, és az online keresgélés olyan,

mint egy társkereső, mintha egy Tinder lenne a petesejteknek

– írta a Daily Mail.