Melyek nemzeti színházas éveinek negatívumai? Miért ment el ilyen nagyságok mellől négy röpke év után az angyalföldi József Attila Színházhoz?

Másodéves koromban kaptam meg a Dauphin szerepét abban a János királyban, amely az akkor negyedéves Kerényi-osztály egyik vizsgája volt. A produkció nagyot szólt, és ebben nekem is komoly sikerem volt. Amikor odakerültem a Nemzetibe, azt gondoltam: mivel már a Dauphinben is bizonyítottam, hogy milyen jó kis karakter vagyok, simán játszhatok majd szélesebb repertoárról. Aztán egyszer csak azt vettem észre: marha jó kis karakterként rendre rám osztják a jópofa kis hülye gyerekek figuráit. Amikor kezdett elegem lenni a dologból, kiderült, hogy az általam is nagyra tartott Csiszár Imre veszi át a színházat. Ez új reményekkel töltött el. Ám aztán túl nagy volt rajta a teher, a hangulat is megromlott. Akkor keresett meg egykori főiskolai tanárom, Léner Péter – a József Attila akkori igazgatója, és azt mondta: „Pubikám, jöjjön el a Nemzetiből! Egykori tanáraként pontosan tudom, hogy van magának lírai vénája is, használjuk ki!”

Kihasználták?

Ha nem megyek át a József Attilába, akkor nem játszhatom az ön édesapjával A waterloo-i csatában. Nem lett volna meg Tom Junior szerepe az Ifjúság édes madarában Balikó Tamás rendezésében, vagy kimaradt volna a Szegvári Menyhért által a stúdiószínpadon színre vitt Budapest anno; ahogy a Gárdos Péter rendezte Mesék az írógépről Király Félixe is, amely darabban Benkő Gyula játszotta vendégként Gróf Szentgróthyt. De ami a lírai vénámat illeti: A Gyurkovics lányok sárga nadrágos Kelemen Tónija már nem igazán esett jól, ahogy mondhatnék ez ügyben is több hasonló szerepet. Idővel ismét én lettem az ügyeletes jópofa.

Két év után Csizmadia Tibor hívására szerződött az induló Budapesti Kamaraszínházhoz. Az ott töltött tizenkilenc évből az első ötöt szokta színészi pályájának legszebb éveiként említeni.

Akkoriban kaptam Jászai-díjat, és úgy érezhettem: nem érdemtelenül, nincs mit magyaráznom rajta. Akkor játszottam Eddie-t Russel Vértestvérekében, a Oscar Wilde Bunburyjének Jackét. Robert Bolt Morus című darabjának VIII. Henrike, mely produkcióban Eperjes Károly alakította Morus Tamást. Hangsúlyosan voltam jelen a Piaf, az Amit a lakáj látott, a Vissza a fegyverekhez, a Handabanda, a Stalker, az Indul a bakterház című produkciókban is. Megéreztem, milyen az, amikor zsinórban jönnek a jobbnál jobb szakmai feladatok. Ráadásul akkor nősültem, megszületett az első gyerekem – minden harmóniába került az életemben. Persze később is voltak szép faladatok, de tizenkilenc év mindenképpen sok egy helyen. Már két évvel a színház megszűnése előtt kopogtattam egyszer a Vígben, hogy jelezzem: nem érzem magam olyan jól a Kamarában, ha úgy adódik, számolhatnak velem. Máshol nem kopogtattam volna, mert tudom, mely társulattal vagyok kompatibilis. Ebben nem is tévedtem, más kérdés, hogy ezt a Vígben végül hat évig sem vették észre.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A szabadúszás könnyű műfaj, vagy drámai?

Fut a szekér, de mindig úgy voltam vele: oké, most megy, de mi lesz holnap? Statisztikailag most úgy néz ki: négy-öt színházban játszom, benne vagyok egy népszerű, kedvelt televíziós sorozatban. A szinkron is folyamatos, bár már közel sem hívnak annyit, mint korábban.

Miért nem hívják?

Talán mert a szinkronmunkában mániásan precíz vagyok – ami időigényesebb, mint az odakent meló. Régebben egy nagy mozifilm két hétig készült, ma maximum öt nap. Ám nem tudok más lenni, hiszen első pármondatos szinkronszerepemet egy olyan páros mellett mondhattam el, amely megmutatta, mit jelent a minőség ebben a műfajban: Sztankay István Belmondónak, Fülöp Zsigmond pedig Alain Delonnak kölcsönözte hangját a Borsalinóban.

Ami a magánszférát illeti: lehetett hallani ezt-azt hajdani válásáról, a magánélet harmóniájának megbomlásáról. Ami abból kirajzolódott, az inkább a tragédia műfajához közelít.

Ez így túl van kicsit dramatizálva. Annyi tény, hogy miután kiderült, hogy már nem én vagyok a szíve csücske az akkori feleségemnek – két leányunk édesanyjának –, fel lettem kérve, hogy adjam át a helyem az otthonunkban annak, aki időközben bekerült az említett pozícióba. Nem volt könnyű időszak, bizonyos értelemben a mai napig sem hevertem ki a hatásait. Addig naiv fickó voltam, tele bizalommal, el sem tudtam volna képzelni, hogy tíz év együttlét után ez megtörténhet. Ma már nem vagyok annyira naiv fickó, de még mindig nem tudom magamban helyretenni a történteket. Legbelül karcol a dolog, ha már nem is sebez. Nagy szerencsém, hogy csak fél évig voltam egyedül, aztán egymásra találtunk Petrával, akivel ma már van két gyönyörű kisgyerekünk, Luca és Ábel. De volt két olyan évem, amit más aligha csinált volna végig velem: jobb hangulataimat menetrendszerűen váltotta a totális csüggedtség.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Petra mivel foglalkozik?

Színházi ember, talán ezért is tudta átérezni, kibekkelni legrázósabb éveimet. A Shakespeare Akadémián végzett, játszott a József Attila Színházban is. Ma már, két gyerek mellett, inkább színpadon túli feladatokban vesz részt, a Karinthy Színház „mindeneseként”. Mi már másfélszer több ideje vagyunk együtt, mint amennyit az első házasságomban töltöttem.

Első két lányának mennyire tudott apja lenni?

Sokat beszéltünk telefonon, de a személyes találkozások ritkásabbak voltak. Ezért furdal is a lelkiismeret. Pedig, ha mostanában találkozunk a már huszonkét éves Fannival és a tizennyolc éves Nórival, akkor úgy érzem: minden rendben van köztünk.

Miként lehet kivédeni, hogy a privát élet csüggedései ne befolyásolják színészi feladataiban?

Az önazonosság ebben is segít, ami a színész esetében különös dolgokat produkál. Volt rá példa, hogy egy kolléga akkor mondta, hogy még sosem látott ennyire jónak, amikor a magánélet drámája – például egy szülő elvesztése – miatt legszívesebben fel sem mentem volna a színpadra. De megtettem, s a privát kedvetlenségem nem elvett az alakításból, hanem valamiképpen hozzáadott a figurához. „Felvitt rá” egy különös árnyalatot. Egyébként nagyon közel álltunk egymáshoz édesanyámmal, aki élete végén stroke-ot kapott, és párhetes kórházi kezelés után egy szilveszteri hajnalon hunyt el, a születésnapján, december 31-én. Este az Őrült nők ketrecét nyomtam a Karinthy Színházban, pergett szépen a produkció, dőlt a publikum jobbra-balra a nevetéstől. Így volt rendjén. A közönséget nem érdekli a magánfájdalom, nem arra vesz jegyet. A működési szabályzat a színész számára csak taps után ad lehetőséget magánkönnyekre.

Fotó: Hirling Bálint - Origo